2009.07.29. 07:59
Gazdaság: leszakadóban a Dél-Dunántúl, Somogy a sereghajtó
A Dél-Dunántúl sereghajtó a nemzeti össztermék előállításában. Somogy 17. a GDP egy lakosra vetített értékének rangsorában. A „jó hír” az, hogy szinte mindenki csúszott lefelé...
A Dél-Dunántúl állítja elő a hazai régiók közül a legkevesebb nemzeti összterméket, 1667,5 milliárd forintot, ami a teljes GDP 6,5 százaléka, Somogy ebből 2 százalékkal részesedik. Ez olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal minap kiadott jelentéséből, amelyben a kutatók a 2000– 2007 közötti változásokat elemzik, különös tekintettel a régiónkra.
A bruttó hazai termék előállításából az ezredforduló évében a régiónk még 7,3 százalékkal részesedett, azóta csökkent, az utolsó két évben pedig nem változott az arány. A megyék közül e hét év alatt Baranyáé 3,0 százalékról 2,9-re, Somogyé 2,3-ről 2,0-re, Tolnáé 2,0-ről 1,7-re mérséklődött.
A GDP egy lakosra jutó értékének rangsorában Dél-Dunántúl a 4. helyen áll Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Alföld előtt. Szemléletes az olló zárulásának mértéke: amíg a régiónk hét évvel ezelőtt tizenhét százalékkal múlta felül a legalacsonyabbak mutatóértékét, addig 2007-ben a sereghajtók már csak nyolc százalékkal maradtak el a dél-dunántúli értéktől.
A hivatal statisztikai tükre úgy fogalmaz: a GDP egy lakosra jutó értéke országos átlagban 2 millió 534 ezer forint, régiós átlagban 1 millió 730 ezer forint. Ezt Baranya és Tolna is meghaladja, Somogy 10 százalékkal az átlag alatt teljesített 2007-ben. E fajlagos mutató fővárossal együtt húsztagú rangsorában hét évvel ezelőtt Baranya a 11., Tolna a 9., Somogy a 15. helyen állt, tavalyelőtt e hármas eredménye a 10., 13., 17. helyre módosult.
Még mindig agrárrégió és agrármegye vagyunk
A Dél-Dunántúlon erős a szolgáltató ágak szerepe, 64 százalékos részesedésével második a központi régió után. Amíg Baranyában a kereskedelem, ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás és oktatás erős, addig Somogyban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, szállítás, raktározás, posta, közigazgatás képviselt nagyobb hányadot. A régiós mezőgazdaság, vad-, erdő- és halgazdálkodás 8,5 százalékkal szintén a második legmagasabb arány a dél-alföldi után. Somogyban – a főváros után – az iparhoz kötődik a legalacsonyabb hányad, az agrárium a régiós hozzáadott érték harminchét százalékát hozza.
Érzékletes adat, hogy hazánk vásárlóerő-paritáson (reálértéken) számolva a 27 európai uniós tagország átlagának 63 százalékán teljesített. A dél-dunántúli érték az uniós átlag fele alatt van, 42,8 százalék, ami a 4. helyre elég, megyénk alig három százalékkal veri a sereghajtó Észak-Alföldet. Somogy az EU-átlag 38,7 százalékán áll. A vásárlóerőre számított érték alapján az utóbbi években Magyarország felzárkózása megtorpant, a dél-dunántúli számok visszaesést tükröznek.
A somogyi gazdaság szereplői, ha eltérő mértékben is, de hagyományosan nehéz helyzetben vannak, ami megmutatkozik a KSH által kiadott legfrissebb, 2007-es GDP-mutatókban is. Ezt az évet mégis visszasírja a cégvezetők többsége, akiknek a válság nem egy álmatlan éjszakát okozott már az elmúlt fél évben.
Válságos állapot
Palkovics Béla, a Qupers Műanyag-feldolgozó és Szerszámkészítő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: dolgozóik száma az őszi 120-130-ról mára 45-re esett vissza. A tavalyi jó évben elért 2,3 milliárd forint után idén elégedettek lennének 1,5 milliárdos árbevétellel.
A feldolgozóipar résztvevőire, akár fém-, műanyag- vagy könnyűipari ágazatról beszélünk, szinte egységesen igaz, hogy nyögik a válság hatásait. A kincstári optimizmussal megfogalmazott növekedést leghamarabb 2010 végére, 2011 elejére tesszük – mondta Palkovics Béla, aki a Qupers cégvezetőjeként négyötödrészt külpiaci, németországi megrendeléseket teljesít.