Gazdaság

2009.10.30. 19:48

Gyurcsány Ferenc felerősíti a balatoni elit hangját

Lobbistákat gyűjtöttek a Balaton fejlesztése érdekében. 650 jobbító javaslatot kaptak. Gondnak tartják az egységes balatoni közigazgatás hiányát.

Czene Attila

A Balaton Fejlesztési Tanács kutatócsoportja a kiemelt üdülőkörzet területén 4882 olyan, ingatlannal rendelkező személyt azonosított, akik valamely magyarországi elitcsoportba sorolhatók. A cél az volt, hogy „rávegyék“ őket: lobbizzanak a Balaton érdekében.



A Balaton elitje a kutatás szerint nem csupán megélhetési forrásként tekint a tóra és környékére, hanem életének szeretett környezeteként. Ez elsősorban a természeti jelenségekhez és a kulturális örökséghez kötődik, nem a mai balatoni társadalomhoz.

A balatoni gazdaság sikeres jövőjét szinte mindenki a turizmusgazdaság bővítéséhez, a jelenkori válságból való kilábaláshoz köti. Figyelemre méltó, hogy a mai magyar nyilvánosságot oly nagy mértékben meghatározó pártpolitikai szempontok a Balatonnál nem jelentek meg. Ez azt is jelenti egyébként, hogy nincs integráló balatoni diskurzus, s ki-ki a szakterületének megfelelő tudással és fejlesztési elképzeléssel vesz részt a vitákban.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A kikötők nem csak a hajók fogadását szolgálják, hanem kirándulóhelyekké is váltak
[/caption]

Az országos döntéshozókra alig hat a kiemelt üdülőkörzetért tenni akarók befolyása. Sokan érzékelik, hogy a Balaton vesztett gazdasági jelentőségéből, Budapest, a Tisza-tavi, a nagyalföldi turizmus elment a Balaton mellett. Az országos gazdaságpolitikára kifejtett balatoni lobbitevékenység a véleménynyilvánítók közel fele szerint a lehetőségeinél lényegesen szerényebb. A balatoni gazdasági lobbi szerény teljesítménye a közigazgatási és a tudományos elit szerint kimondottan gyenge.

A térségi politikai lobbi országos szakpolitikákra kifejtett befolyását a véleménynyilvánítók 45 százaléka ítélte valóságos lehetőségeinél gyengébbnek, közel egyharmadának véleménye szerint viszont ez az aktivitás szinte egyáltalán nem is észlelhető. Vajon javul-e érezhetően a helyzet annak köszönhetően, hogy – mint a minap megírtuk – Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök Kötcsére költözött? A kutatás során meginterjúvoltak 650 jobbító javaslatot tettek.

A balatoni elitinterjúk egyik fontos tanulsága, hogy a megkérdezettek között nagyon gyengék a társadalmi kapcsolatok. Vagyis noha mintegy ötven kilométeres sugarú körön belül tevékenykednek, s életük, alkotómunkájuk egyaránt a Balatonnal, a Balaton fejlesztésével, „üzemeltetésével” kapcsolatos, a köztük való kommunikáció eddig meglehetősen szerény intenzitású volt.

Ennek oka lehet maga a közigazgatási egység meglétének hiánya, vagyis az, hogy a Balaton nem rendelkezik adminisztratív elittel. Ezzel szorosan összefügg az, hogy a Balaton elitjének tulajdonképpen a tó egészére kiterjedő megjelenési, kommunikációs fóruma, lehetősége sincs, hisz a tónak sem népszerű sajtóterméke, sem elektronikus médiája nincs. A létező médiumok vagy megyei jellegűek, vagy annál is kisebb egység nyilvánosságát teremtik meg.

Az elitet túlnyomó többségében férfiak alkotják

Az elithez sorolt személyek 36 százaléka rendelkezik állandó lakcímmel a Balatonnál. A legnépszerűbb tartózkodási hely Keszthely. Fonyód, majd Balatonfüred követi a sorban. A veszprémi területen az egyházi méltósági-vallási, a nonprofit, a sport-, a tudományos és az egészségügyi elitbesorolást kapott személyek, a zalai területen a gazdasági elitbe sorolt személyek, míg Somogyban a politikai-igazgatási, a kulturális és a nonprofit szférához tartozók alkotják a többséget. Az igazságügyet kivéve a személyek abszolút többsége férfi. A kutatók 553 személyt meginterjúvoltak, közel negyedük Somogy megyei. Mindenkit figyelembe véve a Balatonnál eltöltött idő átlagosan a fél évhez közelít. Átlag feletti időt a politikai, a gazdasági, a média és a nonprofit szektor elit tagjai tartózkodnak a régióban. A válaszadók hét százaléka csak alkalmanként jár a térségbe. Hat és fél százalékuk végezte a térségben a középiskolát, vagy itt szerzett valamely felsőfokú képesítést. Az adatközlők hetede jelenleg is tagja valamelyik helyi civil szervezetnek.



A balatoni egységes nyilvánosság, azon belül is a tó életének alakítására legnagyobb hatással levő elitszereplők közti kommunikáció hiánya vezet oda, hogy a tó helyzetéről, a jövőbeli lehetőségekről és irányokról folyó társadalmi párbeszéd is meglehetősen kiforratlan. A Balatonhoz való kötődés a szakmai tapasztalatok átadásában, konkrét segítségnyújtásban fejeződhet ki.

A válaszadóknak közel kétharmada a szakmai tapasztalatait, tudását már legalább egyszer a térség szolgálatába állította, vagy a jövőben szándéka szerint, vagy megkeresés esetén ezt meg fogja tenni. Ha nem is jellemző, azért akadt olyan is, aki adományozott jó célra, vagy lobbizott már a régió érdekeiért.

A kikötők nem csak a hajók fogadását szolgálják, hanem kirándulóhelyekké is váltak -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!