Gazdaság

2009.11.03. 10:04

Védőoltás: a fideszes Heintz egyetért a kormánypártiakkal

Mintha már az influenzavírus elleni védekezést is a párthoz kötődés határozná meg. A kormánypártiak oltanának, az ellenzékiek nem.

Balassa Tamás

A magyar lakosság 73 százaléka nem oltatná be magát, a támogatók és az ellenzők közötti legkézzelfoghatóbb különbség a politikai preferencia. A kormánypártiak oltatnának inkább, míg a legkevésbé az ellenzékiek. Egyebek között ez derült ki a köztévé háttérműsorának felméréséből, melyet a Szonda készített.



Heintz Tamás rácáfolt az előítéletre: a Fidesz kaposvári országgyűlési képviselője oltáspárti, bár hozzátartozik a képhez, hogy a kaposfüredi politikus háziorvosként is dolgozik.
– Ez egy igen jó felvetés, ami kifejezi a politika és az orvostudomány határait is – magyarázta Heintz Tamás a hétfői parlamenti ülés szünetében. Kifejtette, orvosként a szezonális influenzavakcinát kilenc éve használja. Kollégáival mindig tudták, hogy ezt egy rendkívül felkészült virológus- és immunológuscsapat gyártja. Azt is tudni lehet persze, tette hozzá, hogy a gyártó Omninvest, melytől a mindenkori kormány megrendelte az oltóanyagot, érdekes hátterű, különös kapcsolattal rendelkező cég.

Heintz Tamás szerint nem érdemes megkérdőjelezni, hogy a vakcinában valóban az elölt H1N1 vírus van, s ebből ugyanaz a kiváló csapat készíti az oltóanyagot. A képviselőt e kérdésben nem érdekli a politika, csak az, hogy az ország legyen beoltva. Szerinte jellemző, hogy az ukrajnai terjedés hatására megemelkedett a védőoltást kérők száma.
– Az a borzasztó, hogy az emberek oly mértékben kiábrándultak a kormányzati politikából és a ki tudja, hányadik egészségügyi miniszterből, hogy már a szavukat sem hiszik. És ahol az ész megszűnik, ott az érzelem marad. Ebből a bizalmatlanságból még őrületes botrány lehet, de bízzunk benne, hogy a veszélyérzet előhozza az észérveket... – tette hozzá az egészségügyi szakpolitikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!