Gazdaság

2010.03.16. 14:12

52 milliót kértek, huszonkettőt kaptak

A somogyi gazdák 52 millió forint kárenyhítést kértek, s alig 22 milliót vehetnek fel.

Harsányi Miklós

Húszból két somogyi gazda bukta az kárenyhítési igényt – tudta meg kedden szerkesztőségünk. Akik támogatást kértek, azok március 15-ig megkapták a jussukat.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal március első hetében megkezdte az agrárkárenyhítési rendszerben résztvevő gazdálkodók számára a juttatások kifizetését. Erről Farkas Csilla, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kommunikációs szakreferense tájékoztatott. Összesen 6600-an nyújtottak be kérelmet fagy-, belvíz- és aszálykár, illetve jégeső okozta veszteségek enyhítésére. Országosan mintegy 5600 mezőgazdasági egyéni termelő és vállalkozás részesül támogatásban.

– Az érintett gazdálkodók jogos kárenyhítési igénye 25,5 milliárd forint, ám a kifizethető keret mindössze 5,23 milliárd forint – közölte Farkas Csilla. – Ez az összeg a kárenyhítési rendszerhez csatlakozott termelők 2,1 milliárd forintos befizetéséből valamint az ehhez biztosított költségvetési hozzájárulásból áll.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársa közölte: a különbségre tekintettel arányos visszaosztás alapján minden ügyfél a jogos igényének 20 százalékát kapja.

Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal régiós vezetője arról beszélt: Somogyban 20 ügyfél 52,2 millió forintot igényelt. Két kérelmet azonban a fővárosban elutasítottak, s így összességében közel 22,3 millió forint jut a somogyi termelőknek.



– Jég és aszálykár miatt vehetik igénybe az agrárkárenyhítési forrásokat – jelezte Baranyai Sándor, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal helyi vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!