Gazdaság

2012.07.20. 18:09

Katasztrófa sújtotta övezet - eddig 200 milliárd a kiesés

Nyilvánítsa katasztrófa sújtotta övezetté az aszály által legjobban sújtott térségeket a Vidékfejlesztési Minisztérium: ezt kéri a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.

Harsányi Miklós

A perzselő hőség és a korábbi hetek aszályos időjárás miatt számos helyen minimálisra csökkent a gabona termésátlaga, seregnyi kistérségben már a kukorica is súlyosan károsodott. Az érdekvédelmi szervezet országosan közel 200 milliárd forintra becsüli a veszteséget.

– Az állam töltse fel a kárenyhítési alapot, hozzák előre az uniós támogatások kifizetését, s indítson el kamattámogatásos hitelkonstrukciót a kormány: részben erre tett javaslatot a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Exner Zoltán, a megyei területi agrárkamara elnöke egyetért a felvetéssel. A gazdálkodók megsegítésére gyors, határozott lépéseket vár el, ez különösen indokolt Somogyban.



Szinte teljesen elfogyott a víz a földekből, az 500 hektárnyi kukorica nagyjából 80 százaléka kisebb-nagyobb mértékben károsodott, összegzett Czeferner József, a nagybajomi agrár zrt. elnöke. Több tízmillió forintra becsülik a kiesést, már a szarvasmarhák takarmányozására szánt kukorica jelentős része is veszélybe került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!