Gazdaság

2014.04.08. 17:50

Négymilliárdos pályázat fiatal gazdáknak

Négy és fél milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg az idén az eddig is sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó fiatal gazda pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Harsányi Miklós

A szaktárca szerint a támogatás célja, hogy hozzájáruljon az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, s a vidék megtartó erejének növeléséhez. Azok a 18 és 40 év közötti gazdák jelentkezhetnek, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, s vállalják, hogy gazdaságukat öt évig egyéni vállalkozóként vezetik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium azt is közölte: a támogatási kérelmet május 1. és május 15. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségére. Többletpontot kapnak azok a pályázók is, akik önmagukon kívül további munkaerőt foglalkoztatnak legalább a negyedik évtől kezdődően, ezzel ösztönözve a foglalkoztatás növelését.



Somogyban ezernél is több 40 évesnél fiatalabb mezőgazdasági vállalkozó dolgozik.
Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárkamara somogyi elnöke rámutatott: a fiatal gazdálkodókat minden lehetséges módon helyzetbe kell hozni, s lényeges, hogy megfelelő összegű támogatást kapjanak a nyertes pályázók.
– A kiírást általában nagy érdeklődés övezi, olykor nyolc-tízszeres a túljelentkezés – hangsúlyozta. – Somogyban is hasonlóak a tapasztalatok, fontos, hogy az idősebb korosztálytól a gazdaságot időben átvegye a fiatal nemzedék. A pályázatoknál általában pluszpont jár azoknak, akik állattenyésztésben, illetve magasabb kézimunka-igényű szakterületen kívánnak dolgozni. Megyénkben a fiatal gazdálkodók egy része szarvasmarha-, illetve juhtartással szeretne foglalkozni.

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!