Gazdaság

2016.11.03. 07:42

Nagyüzemi tempóban: a külpiaci bevétel fedezi a fejlesztést

A szokásosnál is nagyobb tempóban dolgoznak a legtöbb ipari vállalkozásnál, van, ahol rövidesen már a karácsony előtti kiszállításokra készülnek, s beiktatják a harmadik műszakot is. A külpiacról származó bevétel nemcsak a napi termelési feltételeket biztosítja, hanem ebből fedezik a fejlesztést is a vállalkozások zöménél.

Harsányi Miklós

Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,6, ezen belül a belföldi értékesítési árak 2,8, az exportárak 2,5 százalékkal csökkentek, számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva a távirati iroda. Augusztusban az export euróban számolt értéke 12,5, az importé 10,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az exporttöbblet 147 millió euróval nőtt és elérte az 591 millió eurót.
Tallián Attila, a segesdi Ferrokov Kft. ügyvezető igazgatója szerint a jövőt befolyásoló döntéseket hoztak, amikor korábban a műszaki beruházásokról hoztak döntést. Az export piacon ugyanis kizárólag magas, folyamatosan garantált minőségű áruval maradhatnak versenyben.



– A külpiac meghatározó számunkra, termékeink 95 százalékát a határokon túl értékesítjük – jegyezte meg Tallián Attila. – A többi közt építési fémszerkezetet, erőművi hűtőtornyokhoz részegységet továbbá villamos nagyfeszültségű teherelosztókhoz gyártunk készüléktartót, s ezen kívül szélerőműves projekthez tüzihorganyzott szerkezetet szállítunk.
Kora ősszel élénkülést tapasztaltak az exportpiacon a mintegy 280 dolgozót foglalkoztató, évi 4,8 milliárd forint bevételt tervező vállalkozásnál, a német, osztrák és holland partnereken kívül a segesdi berendezésekből Franciaországba, Svájcba valamint Indiába is szállítanak.
Tallián Attila rámutatott: 2017-ben legalább ilyen mérvű bővülést szeretne, mint amilyen az idei volt, s persze akkor sem tiltakozna, ha még jobb eredményeket produkálna a cég...

Hanyecz Imre, a kaposvári MG. Produkt Kft. ügyvezető igazgatója is bővülő exportbevételről számolt be: szeptember végéig közel 12 milliárd forint értékű terményt adtak el szemben a tavaly hasonló időszakban rögzített mintegy 10 milliárd forintos forgalommal. Persze a felvásárlók sincsenek olykor könnyű helyzetben. A szakember rámutatott: rendkívül jó termés volt kukoricából, búzából, s a jelenlegi időszakra a belföldi árak összeértek a világpiacival, azaz a korábbinál könnyebben eladható az áru, csakhogy ezt bizonyos logisztikai, szállítási gondok nehezítik.
Hanyecz Imrétől tudjuk: esetenként kevés a kamion, a vasúti kocsi, de a dunai szállítás sem könnyű az időszakos uszályhiány miatt. A terményfelvásárlásra szakosodott kaposvári társaság vezetője úgy vélte: minden bizonnyal a jelenleginél is több árut lehetne eladni külföldre, ha az említett gondok nem állnának fenn.

– Ez a talán legerősebb időszak számunkra – utalt a második féléves menetrendre Gerber András, a Kaposvári Videoton igazgatója. Hozzátette: a háztartási gépeken kívül szépségipari megrendeléseket is teljesítenek, sőt, egy közelmúltban megkötött szerződésnek köszönhetően már professzionális mikrofont is gyártanak. Az idén kiemelkedő, mintegy 28 milliárd forint bevételt terveznek, mely alapvetően exportból származik.
S mit hoz 2017? Gerber András aláhúzta: a töretlen fejlődés alapvetően a termelőgépek modernizálásával, a hatékonyság növelésével biztosítható. Bár pontos összeget még nem tudni, ám a cégvezető megpendítette, hogy a közeljövőben is számottevő összeget kívánnak erre a célra fordítani, s megfelelő megoldást igyekeznek keresni a cég életét befolyásoló valamennyi kérdésre, így a munkaerőhiányra is. Akárcsak az ipari kis- és középvállalkozások esetében, úgy a nagy ipari társaságoknál is egyre inkább érezhető, napi szintűvé vált a probléma.

Beruházási javak

Az ipari belföldi értékesítésének árai 2,8 százalékkal csökkentek. Ezen belül az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban – az energiahordozók áralakulása miatt – 4,4 százalékkal csökkentek az árak, számolt be a távirati iroda. A beruházási javakat gyártó ágazatokban ugyanakkor 0,5, a fogyasztási cikkeket gyártókban 1,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!