Gazdaság

2017.01.02. 13:21

Fejlesztés, fejlődés: tapasztalt harcos a Videoton-vezér

A „vidékiségnek”, a korlátozott önállóságnak is vannak előnyei. Az átlagosnál, a megszokottnál erőteljesebben kell kutatni-keresni a fejlődési lehetőségeket. Ez önmagában is harcosabbá, akaratosabbá teszi az embert.

Lengyel János

– Tudatos jövőkép nélkül nincs siker – mondta Gerber András. A kaposvári Videoton ügyvezető igazgatója tapasztalt „harcosnak” számít, aki a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a szolgáltatási tagozat elnöke is.

– Mikor döntötte el, hogy milyen pályát választ magának? Mi adta a döntő lökést – kérdeztük?
– Gyermekkorom óta érdekelt az elektromosság – mondta Gerber András. – Már az általános iskolában, később a gimnáziumban is sokat amatőrködtem ezen a területen. A pályaválasztás sem okozott gondot, nehézséget, az irány a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kara volt. Első diplomámat ott szereztem meg. Majd később is ebben a szakmában helyezkedtem el.

– Melyek voltak az életében a legfontosabb útelágazások?
– Igaz, hogy Szombathelyen születtem, de az egyetem elvégzéséig Kőszegen laktam. Mivel ott nem találtam képzettségemnek megfelelő állást, ezért végül is Kaposváron kötöttem ki. Fiatal házasként itt ígértek megfelelő munkakört, karrier lehetőséget, meg persze lakást. Időközben a gazdaságmérnöki diplomát is megszereztem, ami hozzásegített, hogy egyre magasabbra kerüljek a ranglétrán. A szakmai tevékenységem egyre inkább a menedzselési feladatok irányába tolódott.



– Több céget is igazgat. Kicsit és nagyot egyaránt. Mit jelent önnek a Videoton?
– Dolgozni is egy nagyvállalatnál kezdtem (Egyesült Izzó/Tungsram), de sajnos mindig „vidékiek” voltunk, ami azt jelentette, hogy korlátozott volt az önállóságunk. Meg kellett találnunk és kiaknáznunk az összes lehetőséget a fejlődésre. Mindig azt tartottam szem előtt, ha nem fejlesztünk, fejlődünk, akkor zsákutcába jutunk. Később, amikor a GE megvette a Tungsramot, jött az átszervezés, a kaposvári gyártelep eladása, a drasztikus létszámleépítés. Vevőt kellett keresnünk a gyárra. Ekkor kerültünk egy osztrák cég tulajdonába. Pár év alatt kiderült, hogy ez nem a legjobb megoldás volt. 1997-ben a Videoton személyében találtuk meg az igazi tulajdonost. Videoton számunkra a biztos, tőkeerős hátteret jelenti, amely számtalan segítséget, támogatást nyújt, biztosítja a folyamatos fejlődést.

[caption id="" align="alignright" width="340"] Gerber András
[/caption]– Mi jellemzi manapság egy kaposvári menedzser mindennapjait?
– Mindennapjaimat a komplex irányítás, az üzleti kapcsolatok folyamatos ápolása és fejlesztése, a cég feladatainak ellátására vonatkozó legcélszerűbb szervezet kialakítása, a fő folyamatok szervezése és ellenőrzése, a folyamatos tanulás, a proaktivítás és az innováció kell, hogy jellemezze. Mindemellett a cég fejlődésére, az üzletfejlesztésre vonatkozó stratégiai célkitűzések kidolgozása, az operatív feladatok megoldása és szervezése, a vállalat érdekeltségi rendszerének kialakítása, a szerteágazó kapcsolatok kiépítése és ápolása is fontos. Persze a családra, hobbijaimra, a barátokra és a rokonságra is kell időt szakítani...

– Mi a kedvence: stratégia-alkotás vagy az operatív feladat?
– Leginkább a stratégia alkotás, az új üzleti megoldások kidolgozása izgalmas számomra, de számos operatív feladatot is meg kell oldani.

– Mit jelent a verseny önmaga és a cégei számára?
– A verseny számomra azt jelenti, hogy minden területen naprakésznek, informáltnak kell lenni és az új kihívásokra mielőbb reagálni kell. Az egyre gyorsuló világ által támasztott követelményeknek való megfelelés érdekében gyorsan – eredmény és feladatorientáltan – kell gondolkodni és határozottan kell cselekedni. A cégek számára is hasonló a verseny jelentése azzal kiegészítve, hogy a meglévő munkatársakat folyamatosan fejlesztjük és tovább képezzük a trendek változásának és a verseny által generált követelményeknek megfelelően. Mivel a mai üzleti életre a gyors változások jellemzőek, komplex gondolkodásmódra van szükség, hogy újra és újra megtaláljuk az irányt a csapatunk és a vállalatunk számára, annak érdekében, hogy mindenki világosan lássa a célokat.

Döntés, csak erős alapokon

– Tudatos jövőkép nélkül nincs siker – hangsúlyozta Gerber András. – Az elképzeléseimet főként az határozza meg, hogy az elmúlt 45 év tapasztalatát sikerrel adjam át utódaimnak, hogy a bennük levő lehetőségek kiteljesedhessenek. Tudjuk, hogy biztosan kell navigálnunk vállalatunkat a változékony környezetben, döntéseinknek erős alapokon kell nyugodnia. Mindemellett a továbbiakban is részt veszek az innovációban, a minél eredményesebb jövő kialakításában, és segítem a munkatársaimat, hogy ne tévesszék szem elől céljainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!