kevesebb és kisebb az elmaradás

2017.10.03. 12:02

MEKH: folyamatosan csökkennek a lakosság rezsitartozásai

Tovább csökkent a hátralékos fogyasztók száma és a rezsitartozások összege – közölte a legfrissebb adatok alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)

Kiemelik: a rezsicsökkentés hatásaként mind a földgáz, mind a villamos energia, mind pedig a távhő ágazatban kevesebben tartoznak, illetve kisebb az elmaradások összege is.

A rezsicsökkentés első üteme, vagyis 2013 óta a földgázszámlájuk kiegyenlítésével késésben lévő hátralékosok száma több mint 300 ezerrel, az összes tartozás pedig közel 20 milliárd forinttal csökkent.

A lakossági villamosenergia-fogyasztók esetében 2013 óta a hátralékos fogyasztók száma több mint 260 ezerrel, a be nem fizetett összeg 12,5 milliárd forinttal lett kevesebb.

A távhőszolgáltatást igénybe vevők körében a későn fizetők száma 2013 óta több mint 20 ezerrel, a tartozások összege pedig közel 3 milliárd forinttal mérséklődött.

A MEKH közleménye szerint a nemzetközi energiaárak összehasonlításakor az augusztusi adatokból kiderül, hogy Magyarország továbbra is azon országok közé tartozik, ahol a fogyasztók megfizethető áron jutnak energiához. Kijelentették: a lakossági fogyasztók esetében a földgáz átlagárát tekintve (3,33 eurócent/kWh) Budapest az Európai Unióban a második legolcsóbb főváros Bukarest után.

Villamos energia tekintetében Budapesten a lakossági átlagár 2017 augusztusában 12,19 eurócent volt kilowattóránként, amely az európai uniós fővárosok között az ötödik legalacsonyabb árat jelenti – közölte a MEKH.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!