közgyűlés

2018.05.10. 07:42

Varga Mihály: a növekedés élénkítésére készül az új kormányzat

A bankrendszer stabilitásának biztosítására megkötött egyezmény már az első évben sikeres volt, az EBRD és a magyar állam is osztalékhoz jutott.

Budapest, 2018. április 20. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Magyar Bankszövetség éves testületi ülésén az Unicredit Bank székházában 2018. április 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

A felálló új kormány hamarosan több növekedésösztönző, a versenyképességet javító intézkedést mutat be, amelyekkel hatékonyabban kiaknázhatók az ország gazdasági tartalékai, és 2019 után is stabilan fenntartható marad a 4 százalék feletti növekedés – mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki részt vett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Ammánban tartott éves közgyűlésén.

A lap csütörtöki számában közlik, hogy az EBRD, a legújabb makrogazdasági áttekintésében, az idén 3,8 százalékos bővülést vár a magyar össztermékben, ami közelíti, de elmarad a kormányzat 4,3 százalékos várakozásától.

A miniszter megjegyezte, pozitív fejleményként értékeli, hogy az EBRD is felfelé módosította várakozásait, így tett az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is. Hozzátette: a múltban is az volt a jellemző, hogy az elemzőknek kellett felzárkózniuk a magyar kormányzati előrejelzésekhez, ezért arra számít, hogy év közben tovább javulnak az értékelések.

Varga Mihály kifejtette: a kormányzat elégedett az EBRD magyarországi együttműködésével, így nincs tervben, hogy felülvizsgálják a tulajdonlást az osztrák Erste Bank magyar üzletágában, amelyben mindketten 15 százalékos kisebbségi tulajdonrésszel rendelkeznek.

A miniszter szerint a bankrendszer stabilitásának biztosítására megkötött egyezmény már az első évben sikeres volt, az EBRD és a magyar állam is osztalékhoz jutott. Hozzátette, a bankrendszert érintő egyéb lépések nincsenek tervbe véve, a vállalásainak megfelelően az állam már adott el korábban megvett bankot, illetve a jelenleg még állami tulajdonban lévő Budapest Bank értékesítése is előkészületben van.

Varga Mihály közölte, a kormány korábban csökkentette a bankadót, tavaly a bankrendszer rekordprofittal zárhatott.

A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország mint az EBRD alapító tagja, aggodalommal figyeli a pénzintézet politikájának irányát. Hangsúlyozta: az EBRD-vel kapcsolatos eredeti elképzelés az volt, hogy a gazdaságilag fejletlenebb európai államok felzárkózását segítse, ehhez képest a bank alapvetően ázsiai, afrikai vagy közel-keleti beruházási lehetőségeket keres.

A miniszter aláhúzta, kedvezők a piaci lehetőségek a forrásbevonásra, ezért Magyarország nincs rászorulva az EBRD-re. Ezzel együtt arra ösztönzi a fejlesztési bank vezetőségét, hogy ne hanyagolja el hagyományos piacait, és a mostaninál jóval élénkebben hitelezzen Magyarországon és a régióban.

Borítókép: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Magyar Bankszövetség éves testületi ülésén az Unicredit Bank székházában 2018. április 20-án.

MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!