Légi közlekedés

2020.10.20. 12:41

Közel 700 dolgozóját bocsátja el a Finnair

A Finnair finn légitársaság mintegy 700 dolgozójától válik meg jövő év márciusáig a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt.

A Finnair szeptemberben még 1000 fős leépítést helyezett kilátásba, de a foglalkoztatottak érdekvédelmi szervezeteivel folytatott egyeztetések révén mintegy 300 ember állását sikerült megmenteni.

A Finnair az idei első két negyedévről veszteséget jelentett, mert a koronavírus-járvány miatt jórészt a földre kényszerült a légiflottája, és szakértők szerint a szeptember végével záródott harmadik negyedévben is mínuszban zárt a járatszám-bővítés ellenére.

A többségi, 55,8 százalékban állami tulajdonú finn cég működési vesztesége a júniussal záródott három hónapban 174,3 millió euró volt az egy évvel korábbi 47,2 millió euró nyereség után.

A légitársaság második negyedévi bevétele éves összevetésben 91 százalékkal, 68,6 millió euróra zuhant, ezen belül az utasszállításból származó bevétel 97,9 százalékkal, 13,7 millió euróra esett.

Harmadik negyedévi adatait a jövő héten hozza nyilvánosságra a Finnair.

A világ valamennyi légitársasága megsínyli a koronavírus-járványt, töredékére esett az utasszám és ezzel jelentősen csökkent a bevétel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!