csemegekukorica

2021.08.29. 11:30

Tengeri-nagyhatalom vagyunk, ha kukoricázni kell

A hideg tavasz miatt később indult az érése, és október közepéig kapható lesz a boltokban, piacokon a csemegekukorica. Somogyban 172 hektáron termesztik a zöldségfélét. A megyében leginkább nyersen árulják, de vannak termelők, akik a konzervgyáraknak is beszállítanak.

Góz Lilla

Fotó: Lang Róbert

Egy véletlen folytán kezdett bele a csemegekukorica termesztésébe Fentős Zsolt. Egy szomszédjának fuvarozta a kukoricát a fővárosba és kedvet kapva fél hektáron megpróbálkozott a tengeri termeléssel.

– Több év tapasztalata kellett hozzá, hogy melyik az a szuperédes fajta, ami beválik, jelenleg nyolc hektáron foglalkozunk kukoricater­mesztéssel. Egy évben átlagosan 400 ezer csövet szedünk le – mondta el a somogysárdi őstermelő. Az ültetvényt öntöző berendezéssel locsolják, az idén először fátyolfóliával is takarták a növényt, így másfél héttel gyorsították az érést. – Április végén szoktunk vetni, amikor 12,5 fokos a föld hőmérséklete 3 centi mélyen legalább öt napig, az idén a hűvös tavasz miatt két-három hetes csúszásban vagyunk, október közepéig még lesz termésünk – mondta el Fentős Zsolt. Permetezni viszont nem szoktak, hanem a csemegekukorica kártevőjét, a bagolylepkét betelepített fürkészdarázzsal gyérítik. Terményeiket helyben, piacokon, kisebb boltokban értékesítik.

A családban mindenki dolgozik a földön, a nagymama főként a szedésben segít, fiúk, Adorján a földmunkákban, felesége, Anita pedig az eladásban. – A rekordom 3200 cső egy piaci nap alatt, még a kezemet is megvágtam a pucolás közben. Mindig javaslom a vevőknek, hogy kóstoljanak meg pár szemet, mert nyersen is érzik, milyen zsenge és édes a kukoricánk – mondta el Abai Anita.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai szerint Somogyban 172 hektáron termesztenek csemegekukoricát. A megyében két nagy termelőterület van, az egyik a megye déli részén 65 hektár, a másik pedig Balatonbogláron, utóbbi településen 22 hektárnyi területen ter­mesztenek csemegekukoricát. A hazai csemegekukorica-fogyasztás elég alacsony, mindössze évi 1–1,5 kiló feldolgozott csemegekukoricát jelent személyenként, ehhez jön még a friss áruként elfogyasztott mennyiség.

A kukorica 95 százaléka külföldre kerül

Magyarország Európa legnagyobb termelője és a világ második legnagyobb kukoricakonzerv-exportőre. Az elmúlt években átlagosan 30–34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, a többségében ezeket vetik. Az évi átlagosan 500–600 ezer tonna termés több mint felét a konzervipar, harmadát a hűtőipar dolgozza fel. A feldolgozás mellett évről évre emelkedik a frissen vagy főttként értékesített csemegekukorica mennyisége is. Az itthon előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka exportra kerül, a legtöbb konzervet Oroszországba, a fagyasztott terméket Angliába és Németországba szállítjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!