korszerűsítési

2017.12.07. 12:15

25-45 ezer forint közötti támogatást lehet kapni a nagygépcsereprogramban

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2,6 milliárd forintra emeli a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére májusban meghirdetett program eredetileg 600 millió forintos keretösszegét.

A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer család cserélheti le háztartási gépeit energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékre, mosó- és szárítógépre, így további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai – közölte Szabó Zsoltot, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárát. Szabó Zsolt elmondta még: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésről minden pályázó e-mailes értesítést kap.

Az államtitkár az Otthon melege program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet: ha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatást még idén kifizetik neki.

A 2017-ben a fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén csaknem 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.

A kormány a családok megerősítése, kiadásaik csökkentése érdekében vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokkal is segíti a lakóépületek energetikai korszerűsítését. A 2014 őszén hazai költségvetési forrásból útjára indított Otthon melege program eddig több mint 180 ezer háztartás fejlesztéseihez járult hozzá több mint 27 milliárd forint összértékben – emelte ki közleményében az NFM.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!