gyümölcsfeldolgozás

2017.11.26. 16:30

Agrárlogisztikai központ épül Bonyhádon (videó)

A 450 millió forintos beruházással a 1115 négyzetméteres előkészítő, hűtő és csomagolóüzemben évi 3000 tonna gyümölcsöt tudnak majd tárolni.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program százszázalékos támogatásából megvalósuló projekt 2018 őszére fejeződik be – mondta Énekes Andrea, a bonyhádi önkormányzat pályázati referense.

Az önkormányzat tizennégy, olyan gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozással kötött megállapodást, amelyek igénybe vennék a központ szolgáltatásait. A hűtőház napi három kamionnyi áru tárolását teszi majd lehetővé, az évi háromezer tonna gyümölcsöt a hűtőházi tárolás mellett osztályozzák és csomagolják is – tette hozzá.

Az agrárlogisztikai központ fogadja be a városban tervezett, öthektáros üvegházi kertészetben termő zöldségeket is; a két üzem együtt 60-65 embernek ad majd munkát.

A fejlesztést az indokolja, hogy a térségben jelentős zöldség- és gyümölcstermesztés ellenére nem épültek feldolgozók, hűtve tárolást segítő gyűjtőpontok, ezért a termelők kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek az értékesítés során. A tárolókapacitás a helyi közétkeztetés friss gyümölccsel való ellátását is segíti – írta projektismertetőjében az önkormányzat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint a bonyhádi járás területén több mint 500 hektáron termesztenek gyümölcsöt, 327 hektáron kajszibarackot, 60 hektáron almát, 55 hektáron meggyet. A kajszi- és almaültetvények 20-40 tonna közötti termést hoznak hektáronként.

Ha pedig már az almánál tartunk, javaslom tegyünk egy kis kitérőt Magay Klementina felé

A gyümölcságazat legjelentősebb térségi szervezete, a kisvejkei Danubia-Frucht Szövetkezet ötszáz négyzetméteres hűtőházában jelenleg ezer tonna kajszibarackot tud tárolni a betakarítás időszakában – mondta Fülöp Gábor elnök, megjegyezve, időnként a 42 családi gazdaság termését feldolgozó szövetkezetnek is szüksége lenne nagyobb tárolókapacitásra.

Ismertetése szerint Bonyhád térségében évente 20-25 hektárral nő a gyümölcsültetvények területe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!