Építőipar – bumm

2017.09.15. 14:00

Árcsapdában: egymásra mutogat a kivitelező és a megrendelő

Építkezők vigyázat: egy jól megfogalmazott szerződéssel sokat spórolhatnak a növekvő költségeken. Meglódult az építőipar, ezzel együtt pedig folyamatosan drágult az építőanyagok ára. Ha az építtető nem köt megfelelő szerződést a kivitelezővel, bizony azt tapasztalhatja, hogy rajta hajtják be a drágább árat. Így járt egy nagybajomi olvasónk is, aki alaposan összeveszett a mesteremberekkel, a végén mégis neki kellett mélyebben a zsebébe nyúlnia.

K.G.

– Az építőanyag eladások növekedtek, és annak ellenére, hogy az áremelkedések mindenütt érvényesülnek a piacon, az eladások száma nő, mégsem esett vissza a forgalom az árdrágulás miatt, sőt egyre több a vevő – mondta ifj. Sipos Zoltán, a Kapos Ép-ker kereskedelmi vezetője. – Én mintegy 12 százalékot tartok reális értéknek, ennyivel lett drágább az építőanyag az év eleje óta. A vásárlók szinte mindent keresnek, ami az építkezéshez kell, egyformán fogy a tégla, cserép, hőszigetelés, térkő. Beindultak ugyanis a Csok-os építkezések, komplett házakat húznak fel. A vevők döntő része ma már Csok-os, és a nekik is köszönhető a forgalom növekedése, melyet én 20-25 százalékra teszek a tavalyi évhez képest.

A vitás esetekben az építési szerződés fontosságát hangsúlyozta Sipos Zoltán. – Ha szerződést kötnek a felek, annak legyen érvényességi ideje, és ha ezen az előre kikötött érvényességi időn belül rendeli meg a megrendelő az építőanyagot, akkor a kivitelezőé a többletköltség – mondta a kereskedelmi szakember.

A kivitelezők azonban a tulajdonos felelősségét tartják döntőnek

– Én úgy gondolom, hogy mindenképpen a megrendelőt terheli, ha időközben felmennek az árak, mert mi csak a munkát végezzük el, az építőanyag azonban a háztulajdonos birtokába kerül, ezért ha drágulás van, neki kell „lenyelnie” – fogalmazott Svéninger László, ács és tetőfedő vállalkozó. – Van olyan építőanyag, aminek az ára száz százalékot is felmehetett január óta, például a hungarocellé, de 15-20, de akár 30-40 százalékos drágulások is jellemzőek. Munka nagyon sok van, lekötöttek bennünket jövő tavaszig. Munkaerő ellenben alig akad, pedig folyamatosan hirdetek. Szakember, ács például abszolút nincsen, de segédmunkást is nehezen találok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában