foglalkoztatás

2019.07.29. 12:25

Az adócsökkentés forrásokat hagy a vállalkozásoknál

A kormányzati politika az adócsökkentés révén több forrást hagy a vállalkozásoknál, amelyből a cégek fejlesztésre, bővítésre, bérnövelésre tudnak fordítani – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

A KSH hétfőn közölte, hogy az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt, ami újabb rekordnak számít az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után.

Az államtitkár kifejtette, az európai uniós és magyarországi fejlesztések kapcsán folyó beruházásoknak jelentős munkaerőigénye van.

Az ágazatok között a szolgáltatóiparban óriási az érdeklődés, jól teljesít a feldolgozóipar, az építőipar, ez mind azt jelzi, hogy szükség van a munkaerőre.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy sok ágazatban nincs megfelelően szakképzett munkaerő. Az állam és a munkaadók együttműködésében arra is gondolni kell, hogy megfelelő szakképzést tudjanak biztosítani a szakképzetlen munkaerő számára – tette hozzá hétfőn az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

Rámutatott arra is, hogy a férfiaknál magas a foglalkoztatási mutatószám, a nőknél még van tartalék, ezért számukra olyan környezetet kell teremteni, amely lehetővé teszi munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Példaként említette a családok támogatását, bölcsődék létesítését.

A Pénzügyminisztérium hétfői közleményében kiemelte, hogy

Magyarországon elérte a 70 százalékot a foglalkoztatás szintje, miközben a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony.

A 3,3 százalékos munkanélküliségi ráta azt jelenti, hogy

az Európai Unióban Máltával holtversenyben a negyedik legkedvezőbb mutatóval rendelkezik Magyarország.

A kedvező munkaerő-piaci folyamatokat tovább javíthatja a rugalmas foglalkoztatás támogatása, a képzések, átképzések erősítése és a munkaerő-közvetítés hatékonyabbá tétele a járási foglalkoztatási osztályokon.

A kormány által Kelet-Magyarországon indított Munkaerő-piaci reformprogramban – amely a munkaügyi hivatalok átalakításával a még meglévő munkaerő-tartalékot hivatott célzottan a versenyszférába irányítani – már 25 ezer álláskeresőt közvetítettek ki sikeresen a versenyszférába. A kormány célja, hogy a munkanélküliség szintje három százalék alá kerüljön, a még szabad munkaerő-tartalékot aktivizálja, munkába állítsa. A kedvező munkaerő-piaci folyamatok tartósan fennmaradhatnak, amivel megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!