növelnék a fogyasztást

2018.08.17. 17:28

Az agrárminiszter szerint a nyúlhúsnál nincs egészségesebb hús

Tavaly a madárinfluenza miatt kieső szárnyashúsokat pótolták vele, azóta a fogyasztása megduplázódott.

Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús – jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán. Nagy István emlékeztetett: tavaly krízishelyzetben indították a nyúlhúsfogyasztási kampányt, hogy a madárinfluenza miatt a boltok polcairól eltűnt víziszárnyasokat kiváltsák. A nyúl azóta a polcokon maradt, egy év alatt sikerült a fogyasztás megduplázni – tette hozzá a miniszter, aki ugyanezt az eredményt várja az idei kampánytól is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

a nyúlhús semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, ezért is közkedvelt alapanyaga a bébiételeknek.

A jövőt tekintve fontosnak nevezte, hogy minél nagyobb feldolgozottsági szintű, megfelelő konyhatechnikával előkészített nyúlhús kerülhessen a háziasszonyok asztalára, amit a két hazai nyúlvágóhíd biztosítani tud.

Ugyanakkor Nagy István szerint növelni kell a nyúlhúsnak az önellátásban betöltött szerepét. „Fontos cél, hogy a vidék-Magyarországon újra visszahozzuk a kertekbe, a családokhoz a nyulat” – mondta, hozzátéve: egy-két anyaállattal egy egész család hússzükségletét fedezni lehet olcsón és egészségesen.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője hozzátette: ma Magyarországon 0,2 kilogramm az átlagos egy főre jutó nyúlhúsfogyasztás, az Európai Unió átlaga 2 kilogramm, a mediterrán országoké 8 kilogramm. Az országos kampányban felhívják a figyelmet azokra az összetevőkre, amelyek biztosítják, hogy a nyúlhús a legegészségesebb húsfajta – jegyezte meg.

Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: jelenleg mintegy 85 ezer anyanyúl van az országban, a vágóállatok száma 4,5 millió, amelyek nagy részét exportálják.

A rendezvényen bejelentették: a kampány során 150 kilogramm nyúlhús alapanyagot ajánlottak fel a a Debreceni Karitatív Testület részére. Az erről szóló tanúsítványt Nagy István agrárminiszter adta át Széles Diána alpolgármesternek, a testület társelnökének. Széles Diána elmondta: a testületnek 17 civil szervezet a tagja, és adományaikkal az összes debreceni rászorulót el tudják érni. Karácsonykor például több mint háromezer családnak vittek adományokat, legközelebb már a nyúlhús is ott lesz az élelmiszerek között – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!