ígéret

2019.09.22. 23:07

Az Amazon nem lesz károsanyag-kibocsátó

Jeff Bezos nemrégiben jelentette be, hogy az Amazon e-kereskedelmi vállalata 2040-ig karbonsemleges lesz.

A Business Insider – re hivatkozva az Origó arról ír, hogy Bezos a héten jelentette be a hírt és ígéretet tett, hogy ezzel cége is küzd az éghajlatváltozás negatív hatásai ellen.

Az alapító elmondta, hogy

ezzel az Amazon tíz évvel hamarabb teljesíti az ENSZ Párizsi éghajlatvédelmi egyezményét.

A cég ezentúl rendszeresen méri és közzéteszi az emissziós kibocsátás adatait, és törekszik ezek teljes megszüntetésére. Jeff Bezos a cég energiafelhasználásának 80 százalékát megújuló forrásokból fogja beszerezni 2024-ig – ez jelenleg 40 százalék.

„A világ egyik legkifinomultabb szén-dioxid-elszámolási rendszerét építettük ki”

– nyilatkozta Dara O'Rourke azAmazon fenntarthatósági csapatának vezető tudósa.

A cégvezér továbbá bejelentette, hogy

100 ezer elektromos kézbesítő járművet rendelnek,

amit Dave Clark, az Amazon műveleti vezérigazgató-helyettese Twitter bejegyzésben be is mutatott.

A kisteherautók a bejegyzés szerint 2021-ig el is indulnak.

A járműveket a Rivian készíti el, amibe az Amazon 440 millió dollárt fektetett be.

Jeff Bezos továbbá arra kéri a vállalatokat, hogy csatlakozzanak tervéhez.

Az Amazon együtt fog működni az ellátási láncban található cégekkel, hogy segítse őket a szén-dioxid-mentesítésben és a további környezetvédelmi lépések megvalósításában.

Ezen felül a cég 100 millió dolláros adománnyal támogatja a Right Now Climate Fund természetvédelmi szerevet létrehozását, amelynek célja az erdők és a vízi élőhelyek helyreállítása és védelme a bolygón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!