OTP

2018.01.26. 06:01

Az online ügyintézés tovább növeli a személyi kölcsönök állományát

Tavaly az első háromnegyedévben az OTP Bank kihelyezett új személyi kölcsöneinek összege meghaladta a 85 milliárd forintot, amely közel 40 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bank várakozásai szerint az idei, 20 százalék körül várt bővülésben nagy szerepet játszhat az online ügyintézés terjedése – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Kiemelte: a hitelintézet ez első háromnegyedéves állományával 2017-ben is megőrizte közel 40 százalékos részesedését a személyi kölcsönök magyarországi piacán.

Az MNB adatai szerint a lakáscélú és egyéb fogyasztási hitelek együttes állománya 2017 első 9 hónapjában átlépte a 300 milliárd forintot.

Az OTP a személyikölcsön-ügyintézés teljes folyamatát elsőként digitalizálta Magyarországon, így a hitel egy számítógép segítségével akár otthonról is intézhető a nap 24 órájában, a hét minden napján

- mondta. Az online kötött szerződések száma 2017. szeptember végéig meghaladta a négyezret, míg az online igénylésekre kihelyezett összeg több milliárd forintot ért el.

A személyikölcsön-igénylések nagyarányú bővülésében egyre nagyobb szerepe van az online ügyintézési lehetőségnek szavai szerint, és megemlítette, hogy a digitális fejlesztéseknek köszönhetően, az elmúlt évben a szerződések 7 százalékát már teljes egészében elektronikusan, az OTPdirekt internetbankon keresztül kötötték.

A személyi kölcsön népszerűsége miatt az OTP a fiókokban lebonyolított ügyintézést is digitalizálta, ez egyrészt a háttérfolyamatokat érintette, másrészt a személyi kölcsön igénylése teljesen papírmentessé vált, és ma már minden fiókban elérhető a digitális aláírópad segítségével – hangsúlyozta.

Megemlítette, hogy a digitális aláírópad a legkorszerűbb, a legmagasabb szintű bankbiztonsági előírásoknak is megfelelő eszköz, amelyre már a bank több százezer ügyfele regisztrált. A megoldásnak köszönhetően eddig hozzávetőleg 5,6 millió oldalnyi papírt nem kellett kinyomtatni a fiókokban. A személyi kölcsön igénylésén kívül a lakossági készpénztranzakciók és átutalások, a számlanyitási folyamat, valamint tavaly december óta a betétlekötés is intézhető az aláírópadon – mondta.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a digitalizáció egyre nagyobb szerepet kap az OTP Bank működésében, és felidézte, hogy a bank már a kilencvenes évek elején elindította ezt a folyamatot, példaként pedig az első bankkártyákat és ATM-eket, az sms számlakontrollt, paypass technológiát, illetve az utóbbi időszakból a digitális aláírópad mellett a befizetős ATM-eket említette.

Jól vizsgázott a bank mobilfizetési megoldása, a Simple by OTP, amelynek több mint 400 ezer regisztrált felhasználója van, és az alkalmazással 2,6 milliónál is több tranzakciót bonyolítottak le az indulása óta, 2017 szeptembertől pedig már banktól függetlenül használható a mobilfizetési megoldás – tette hozzá.

Kovács Antal megemlítette azt is, hogy az OTP két éve egy teljesen digitális bankot is alapított Oroszországban. A Touchbanknak már százezer ügyfele van, a digitális platform használatával az ügyfélnek nem kell bemennie a bankfiókba – mondta az OTP vezérigazgató-helyettese.

A hitelintézet eredményességét azavai szerint a tavaly kapott díjak is jól jellemzik: az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2017 verseny fődíjasa, és az év lakossági mobil- és online-banki eszköze kategóriában is elsők lettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!