évforduló

2018.09.26. 07:50

Egy magyar, aki megreformálta az amerikai taxizást

Most ünnepli alapításának századik évfordulóját a Hertz, amely a világ vezető autókölcsönző szolgáltatása. A cégnek ráadásul magyar vonatkozásai is vannak, hiszen az alapító Herz Sándor az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén található Szklabinyán született 1879-ben.

Hat esztendős volt, amikor a család 1885-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Vezetéknevét ettől kezdve egy „t„-betűvel megtoldva, „Hertz”-ként használta, míg a Sándor keresztnevet Johnra változtatta. Az Újvilágban újságárusként kezdte pályafutását, később újságírással is megpróbálkozott – írja az Origo.

Az 1910-es évek elején jártunk ekkoriban, és az akkor már John Hertz nevet viselő egykori hazánkfia rengeteg panaszt hallott a taxiszolgáltatásra Chicagóban, ahol élt: mindenki azt mondta, hogy a gépkocsik piszkosak, a sofőrök barátságtalanok, s legfőképpen drága a taxizás.

Ezért 40 gépkocsival elindította saját taxi-vállalkozását. A viteldíjakat a felére csökkentette, a gépkocsivezetőket egyenruhába bújtatta, megszervezte a központi előrendelési rendszert és a taxik telefonon is hívhatók lettek.

Különös figyelmet fordított a gépkocsik megjelenésére és tisztaságára, a minőségi követelményekre is. Külső megjelenésében a fekete gépkocsik helyett sárgára festett autókat üzemeltetett. A chicagóiak számára a sárga taxi egyet jelentett a mindig tiszta, címre hívható gépkocsival, az udvarias, pontos gépkocsivezetővel és az olcsó szolgáltatással. Egy év múlva már 2700 sárga taxi robogott Chicago utcáin.

Hertz volt az Egyesült Államok városaiban a taxikat ma is megtestesítő „yellow cab„, a sárga taxi ötletgazdája.

De a közlekedés, a motorizáció rohamos fejlődése másfajta szempontból is erősen foglalkoztatta.

Ő javasolta, hogy a folyamatosan növekvő közúti forgalom szabályozására Chicagóban közúti jelzőlámpás csomópontokat alakítsanak ki,

ráadásul ennek költségeit a taxi-közlekedés fejlesztésének érdekében magára vállalta.

Autóbérléssel foglalkozó vállalkozását 1918-ban indította útjára szintén Chicagóból, néhány Ford T modell bérbeadásával.

1923-ban az akkori tulajdonos Walter L. Jacobs eladta neki autókölcsönző vállalatát, s gyakorlatilag ekkor született meg a Hertz autókölcsönző.

A céget folyamatosan fejlesztette, igyekezett mindig új ötletekkel előrukkolni. 1932-ben nyitották meg az első reptéri kirendeltségüket, és elindították a fly&drive programot is. 1970-ben Oklahoma Cityben foglalási és adatközpontot létesítettek, így az ügyfeleket világszerte ki tudták szolgálni az év minden napján.

2001 óta a Hertz Prestige Collection olyan autómárkák bérlését teszi lehetővé, mint a Jaguar, a Land Rover, az Audi vagy a Hummer. 2006-tól pedig a Green Collection keretében üzemanyag-takarékos és környezetbarát autók is bérelhetők tőlük.

Képviseleteik napjainkban a világ 145 országában, mintegy 7700 helyszínen találhatók meg. Magyarországon a Hertz Autókölcsönző 1978 óta van jelen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!