óvatosság

2018.05.28. 16:58

Egyre előrelátóbbak vagyunk, ha személyi kölcsönről van szó

Idén az új szerződések több mint felét már végig fix kamatozás mellett kötötték. 

Jelentősen megugrott a végig fix kamatozású személyi kölcsönök aránya az első negyedévben: a lakossági és önálló vállalkozói ügyfelek új szerződéseiknek már több mint felét öt éven túli kamatperiódussal kötötték

– írja a vg.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.

Az MNB statisztikái szerint 2018 első három hónapjában az új személyihitel-szerződések 52,75 százaléka volt öt éven túli kamatperiódusú, miközben egy évvel korábban még 35,75 százalékot tett ki ez az arány, 2016 első negyedévében pedig 27,7 százalékot.

Figyelemre méltó emellett, hogy a változó kamatozás vagy legfeljebb egyéves kamatfixálás mellett felvett hitelek aránya idén és tavaly is alig haladta meg a 25 százalékot az első három hónapban.

A személyi hiteleknél persze könnyebb elérni a végig fix törlesz­tőrészleteket a szerződésekben, mint a jelzáloghiteleknél, hiszen jellemzően öt-hét éves – vagy annál is rövidebb – futamidejű konstrukciókról van szó.

Az elérhető kamatot pedig nem is a kamatfixálás hossza befolyásolja elsősorban, hanem többnyire az adós havonta jóváírt jövedelme, illetve az igénybe vett kölcsön összege.

Az MNB adatai szerint egyébként márciusban 14,02 százalékot ért el a szerződésekben szereplő átlagos éves kamat a háztartások forintalapú személyi hiteleinél, miközben a változó kamatozású vagy legfeljebb egyéves kamatfixálású szerződéseknél 11,64 százalékot mutattak ki. (A most futó banki akciókban ezeknél az értékeknél jóval kedvezőbb – stabilan egy számjegyű – kamatokat is el lehet érni, az átlagot a kis összegű és viszonylag drága kölcsönök emelik meg.)

Az MNB adatai szerint változatlanul nagyon erős a kereslet a személyi hitelek iránt: 2018 első negyedévében 91,3 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a háztartások, éves alapon 55,6 százalékos a növekedés.

Ennek alapján valószínűsíthető, hogy az idei kihelyezések a tavalyi valamivel több, mint 300 milliárd forintos mennyiséget jóval meghaladják majd, és a lakáshitelek mellett a személyi kölcsön maradhat a legnépszerűbb terméktípus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!