nagyobb lehetne a nettó bér

2017.08.05. 12:08

A fizetések adójának csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke

A béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami versenyképességi hátrány – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a M1-en.

Magyarország érdeke, hogy a gazdasági lendület fennmaradjon, aminek fontos feltétele, hogy ne legyen nagyobb adóteher a béreken, ne legyenek magasabbak a munkát terhelő járulékok, mint versenytársainknál. Ugyanakkor, jelenleg még nincs olyan helyzetben a költségvetés, hogy a kiadási oldalt csökkentse, mert sok elmaradt állami feladat van, amit finanszírozni kell. A számvevőszék elnöke szerint a gazdaság fenntartható fehérítéséből származó többletbevételeket lehetne adócsökkentésre fordítani – fejtette ki.

Domokos László felidézte, 100 forint jövedelem után Magyarországon több mint 55 forint adót kellett fizetni 6-8-10 évvel ezelőtt. Ez mostanra körülbelül 48 százalékra csökkent, az Európai Unióban viszont 40 százalékos átlagon van, tehát félúton járunk – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy 24-25 százalékos volt a hazai feketegazdaság 8-10 évvel ezelőtt, ami 20 százalék alá csökkent. Ugyanakkor szintén versenyképességi hátrány, hogy minden Magyarországon létrehozott érték mintegy ötöde a szürke- vagy a feketegazdaságban marad, kikerüli az adóhivatalt – emelte ki, hozzátéve, hogy Ausztriában 12 százalékos ez az arány.

Az ÁSZ elnöke szerint 8-10 év alatt lehet megközelíteni az osztrák szintet, illetve a munkát terhelő adók csökkentése is többéves feladat. Hosszabb távú gondolkodásra nyílt meg a lehetőség azzal, hogy Magyarország megerősödött – hangsúlyozta Domokos László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!