Óriási méretek

2019.05.21. 23:14

Gőzerővel zajlik a debreceni BMW-gyár területének előkészítése

Ha valaki kimegy a BMW-gyár leendő területére, saját szemével győződhet meg arról, hogy gőzerővel zajlik az előkészítés, minden az eredeti ütemterv, a BMW-vel kötött megállapodás szerint halad – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Debrecen TV tudósítójának, amikor meglátogatta a gyár leendő helyszínét.

Hangsúlyozta: a BMW nyilatkozata egyértelmű volt, önmagáért beszél az építkezés előkészítése is.

Ahogyan arról megállapodás született, Debrecen mind a 400 hektárnyi területet megvásárolta, jelenleg az előkészítési munkák zajlanak – tette hozzá a politikus.

Szijjártó Péter elmondta: amikor a gyár leendő területére látogatott, 270 gép dolgozott ott.

Mindennap 300 teherautónyi sódert visznek oda, az építés előkészítésében részt vevő vállalatnak naponta 20 millió forintos gázolajszámlája keletkezik, akkora a mozgás a területen.

Magyarországon még soha nem végeztek egybefüggően ekkora területen talajmunkát, illetve építkezést előkészítő munkát – hangsúlyozta.

Szijjártó Peter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója a BMW-gyár építési területén 2019. május 21-én
Fotó: Kovács Márton / MTI / KKM

Kitért arra is, hogy a közmű és infrastruktúra építéséhez szükséges valamennyi tervezési közbeszerzési eljárás lezárult. Jelenleg az engedélyezési folyamatok zajlanak, és egy-két közüzemi, közművi előkészítés vonatkozásában már a tervezés is megindult. A nemzetközi iskola szeptembertől megkezdi működését, emellett, kifejezetten a BMW kérésére, egy bajor sztenderdnek megfelelő működésű német iskolának az előkészítését is megkezdték – mondta.

Soha nem szabad felülni semmiféle híresztelésnek, az embernek saját szemével kell meggyőződnie arról, hogy valójában mi a helyzet – reagált a miniszter a BMW debreceni beruházásának szüneteléséről felröppent hírekre.

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek.

A magyar kormány több mint 12,3 milliárd forinttal támogatja a beruházást. Debrecen a támogatásról szóló megállapodás tavaly októberi aláírásakor kötelezettséget vállalt arra, hogy elvégzi az ipari terület beruházási célnak megfelelő kialakítását, és egy év múlva beruházásra alkalmas állapotban átadja a befektetőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!