lendületben

2018.01.26. 14:00

Negyven éve iparos az életműdíjas Budai Ferenc

Budai Ferencet a Somogy Gazdaságáért Életműdíjjal tüntették ki a SKIK ünnepségén: a 69 éves kaposvári szakember 40 éve festő-mázoló kisiparosként csöppent a vállalkozók világába, jelenleg tizenkét dolgozónak biztosít megélhetést. Indulás előtt több ismerőse megpróbálta lebeszélni a váltásról, ám nem hagyta magát: fordulatokban gazdag évtizedek után úgy érzi, az építőipar jó irányba fejlődik.

Harsányi Miklós

– Elrepült a negyven év, ám tisztán emlékszem az első megrendelésre – mondta Budai Ferenc. – A kaposszentjakabi Móricz Zsigmond művelődési ház kifestésére kaptam felkérést, 17 ezer forintot fizettek. Összehasonlításként: havi 2300 forintot kerestem, amikor eljöttem a kaposvári 512-es kaposvári szakmunkásképzőből. Még a '80-as években is nagy szám volt, ha valaki elnyert egy 100-200 ezer forintos megbízást. Lakás, nyaraló és irodafestést, mázolást, tapétázást vállaltam, s minden ehhez kapcsolódó feladatot elvégeztem.

– Egy pillanatra sem tört meg a lendület?

– Bizonyítani akartam magamnak és a környezetemnek – felelte Budai Ferenc. – Akadt olyan ismerősöm, aki azt mondta: épeszű ember nem adja fel a biztos állását. A szakmunkásképzőben 1970-től 1977-ig oktattam a diákokat, mégis úgy gondoltam, hogy szükség van a váltásra. Ha valami csoda folytán visszarepülnék az időben, újra így döntenék.

– Mi volt az első emlékezetes szakmai  sikere?

– Már az induláskor gőzerővel szerveztem a munkát, a Balaton Fűszért irodaházát 1978-ban festettem ki a csapatommal, s olyan jól sikerült, hogy egy 25 éves együttműködést alapozott meg. Amúgy nem egyedi történetről van szó: jó néhány céggel tartós kapcsolatot alakítottam ki, kezdő vállalkozóként is hosszú távon gondolkodtam.

– A díjátadás után kiemelte: az elmúlt évtizedekben több hullámvölgyet vészelt át az építőipar. Melyik volt Ön szerint a legsúlyosabb?

– Nem babra megy a játék: egy kisvállalkozás irányítása nagy felelősség – emelte ki Budai Ferenc. – Alkalmazottak, családok sorsát befolyásolhatja egy félresikerült döntés, ezért körültekintően terveztem, dolgoztam. Ahogy a mindennapokban, úgy az üzleti életben is követendő értéknek tartom az őszinteséget, az egyenes beszédet, a szakmai alázatot, s a következetességet. Ez biztos alap, erre lehet építeni. Akkor is, amikor a rendszerváltás utáni zűrzavarban súlyos állapotban vergődött az építőipar: addig stabilnak hitt cégek egyik napról a másikra tűntek el, alakultak át, s ennek következtében rengeteg kisvállalkozónak megcsappant a megrendelése. Szerintem ennél is súlyosabb helyzet alakult ki a 2008-as válság után, a krízis padlóra küldte az ágazatot. Bár akkor is kaptam munkát, de kevesebbet, s emiatt az előző évihez képest  közel 50 százalékkal csökkent a forgalmunk. Az azonban végig megnyugtató volt, hogy a vállalkozásnak elég tartaléka maradt, s a kritikus hónapokban is valamennyi feladatot határidőre elvégeztük.

– Feszült helyzetben stresszel vagy pörgősebb tempóval oldja az izgalmakat?

– Aki azt állítja, hogy létezik stresszmentes élet, az szerintem egy másik dimenzióba jutott. Tíz éve volt egy szívműtétem, s megfogadtam: az operáció után kevesebbet idegeskedek. Alighogy elkezdtem dolgozni, rájöttem: ez olyan ígéret, amit képtelenség betartani. A mindennapokban bármikor adódhatnak váratlan, idegesítő helyzetek, akad olyan cégvezető, aki egy-két hónapig túlélő üzemmódban dolgozik. A lényeg: nem szabad feladni a küzdelmet. Legyen szó kőművesről, festőről vagy villanyszerelőről, fontos, hogy az illető érezze: a vállalkozás értékteremtő munka, s felelősek vagyunk önmagunkért és környezetünkért.

– Megerőltető az élvonalban maradni?

– A kalandorok régebben komoly károkat okoztak: lehúzták az ügyfeleket, egy-két szezonban gondolkodtak, s kizárólag a gyors meggazdagodás hajtotta őket – mondta Budai Ferenc. – Szerencsére az utóbbi időben több szabály született, ami erőteljesen védi a tisztességes vállalkozók érdekeit, s garanciát jelent a megrendelőknek is. Ezt lényegesnek ítélem, csak így fejlődhet az építőipar. Úgy érzem, egyenesbe került az ágazat: részben a CSOK és a kedvezményes lakásépítési áfának köszönhetően erőteljesen fellendült a lakossági építkezési kedv is, s látványos önkormányzati, állami beruházások zajlanak. Vállalkozóként különösen közel állt a szívemhez a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota és a vasútállomás felújítása.

– Két gyermeke van. Megtalálta a cég élén az utódját?

– Ivett lányom orvos, 32 éves András fiam vállalkozásunknál hat esztendeje állt munkába, s a Balaton-parti építkezéseket intézi. Természetes, hogy fiatalemberként bizonyos kérdésekben másként látja a világot, mint én. Mégis megnyugtató, hogy apáról fiúra öröklődik a szakma, s úgy tervezem, hogy néhány évig még aktívan dolgozom.

Színvonalas szakmunkásképzés

– Rengeteg gyakorlat és bemutató: szerintem ez hozhatja meg a fiatalok kedvét a tanuláshoz – hangsúlyozta Budai Ferenc, a SKIK elnökségi tagja, aki egyben az Iposz megyei elnöke is. – Erre különösen nagy szükség van, hiszen közismert, hogy szakmunkáshiány van szerte az országban. Meggyőződésem, ha élményt nyújt az oktatás, akkor az előbb-utóbb felcsigázza a fiatalok érdeklődését a szakmák iránt. Épp ezért döntő a színvonalas és szerteágazó gyakorlati képzés, egy tinit gyakran így lehet a legkönnyebben megszólítani.  Biztató, hogy a somogyi  vállalkozások és a szakmai szervezetek összefogásával számos nyílt nap valósult meg.

Trendi árnyalatok

– Ahogy az öltözködésben, úgy az épületeknél is változnak a divatszínek: a kedvencem a drapp és a szürke különböző árnyalata – mondta Budai Ferenc. – Sokan kifejezetten erős, élénk színűre festetik a házukat, már vagy 20 éve trendi a sárga, sokan a rózsaszínhez valamint a zöldhöz ragaszkodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában