Forrásteremtés

2018.02.28. 12:24

Háromféle támogatásból fejleszthetnek a borászatok

Egy hazai és két uniós forrásból akár 800-900 millió forintra is pályázhatnak a borászatok 40–70 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Gyöngyöstarján, 2018. február 6. Az Év Bortermelõje díjjal kitüntetett Szõke Mátyás gyöngyöstarjáni borászatának pincéjében 2018. február 6-án. MTI Fotó: Komka Péter

A Vidékfejlesztési programon (VP) belül két uniós felhívás is lehetőséget nyújt a bővítésben, fejlesztésben gondolkodó borászatoknak, amelyek 2030-ig a hazai forrásból megvalósuló, 300 milliárd forintos Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukcióban is pályázhatnak panziófejlesztésre. Noha a mezőgazdasági és feldolgozóüzemek energiahatékonyságának javításánál (VP5-4.1.6-4.2.3-17) a 35 milliárd forintos keretből 30 milliárd a kertészetre és az állattartó gazdaságokra jut, a fennmaradó 5 milliárdért borászatok is indulhatnak. Itt egyéni projektnél legfeljebb 500 millió forint nyerhető 50 százalékos támogatással. Igaz, Közép-Magyarországon 40 százalék lehet csak ez az arány, de plusz 10 százalékot kaphatnak a fiatal gazdák és a kollektív projektek. Utóbbiaknál nem 500 millió, hanem 1 milliárd forint a plafon, e konstrukciónál március 19-én lesz az első értékelési határnap – írja a Világgazdaság.

Borszőlőültetvény telepítésére (VP2-4.1.3.6-17) 4 milliárd forint áll rendelkezésre, projektenként maximum 150 millió forint. Pest megyében 60, azon kívül 70 százalékos támogatásintenzitással kell kalkulálni, itt március 16-án összesítik először a beadványokat. Az említett hazai forrású panziópályázatnál az adott ingatlan tulajdonosa vagy a szálláshely üzemeltetője projektenként 60 millió forintot nyerhet el 70 százalékos intenzitással, a benyújtási határidő ennél a felhívásnál március 14. Itt a Balaton, Sopron–Fertő, illetve Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség térségében új panzióhoz akár 315 millió forint is felhasználható. Így egy borászat mind a három lehetőség maximális kiaknázásával elvileg akár 965 millió forintot is elnyerhetne, de a gyakorlati tapasztalatok alapján jellemzően 180-200 millióban gondolkodnak.

Borászati ügyfeleink jelentős része versenybe száll mindhárom pályázat forrásaiért – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője. A mostani energetikai pályázat kedvező lehetőség azon borászatoknak, amelyek a korábbi lehetőségről lemaradtak, vagy további igényük is van beruházásokra, illetve energiahatékony megoldásra kívánnak váltani. Tóth Ádám Ferenc szerint a borászatok komplex szolgáltatásokat kívánnak nyújtani – például borvacsorával egybekötött kóstolót –, amit a panziófejlesztéses pályázat is segíthet. Kevésbé jó hír azonban, hogy a 22 borvidéken belül egyelőre csak három térségben van lehetőség panzió létesítésére, e térségben hat borvidék van – mutatott rá.

A borászat a verseny és a reduktív borok terjedése miatt egyre beruházásigényesebb, ahol a modern technológiát nem lehet megspórolni: minél kisebb az egy liter borra jutó költség, annál versenyképesebb a borászat – fogalmazott a Világgazdaságnak Csaba Gyula, a Szervin Kft. értékesítési igazgatója. A szakember szerint ezért is lehet kitörési pont az energetikai pályázat, de mivel a hazai szőlőültetvények elöregedtek, fontos, hogy a borászatok – valószínűleg utoljára – kihasználják a hagyományos magyar (cserszegi, Irsai és olaszrizling) vagy a világpiacon népszerű fajták telepítésének lehetőségét.

Borítóképünk illusztráció. A felvétel Az Év Bortermelője-díjjal kitüntetett Szőke Mátyás gyöngyöstarjáni borászatának pincéjében készült 2018. február 6-án.

MTI Fotó: Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!