10°
24°
10°

Kiugró lendülettel indította az évet az építőipar

A jelenlegi kilátások alapján a szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal, de akár 20 százalékkal is meghaladhatja a 2018-as szintet – kommentálták az elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-hez eljuttatott jelentése szerint januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, az építőipar nem csupán éves szinten, hanem hónapról hónapra is egyre jobban teljesít, ezért a szakszövetség várakozásai szerint a szektor idei teljesítménye 15 százalékkal biztosan meghaladja a 2018-ban elért szintet.

Hozzátette, mivel a rendelésállomány szintje sem mutat csökkenést, ezért az ÉVOSZ arra számít, hogy az építőipar 2020 végéig lendületben marad.

Az ágazat januári 29,1 százalékos növekedésében az építőipari cégek hatékonyságának javulása is fontos szerepet játszott – tette hozzá.

Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában közölte, az építőipar a tavalyi robusztus teljesítménye után idén is kiugró lendülettel indította az évet. Az elemző szerint a szektor teljesítménye 2019-ben vélhetően több mint 20 százalékkal nő majd az egy évvel korábbihoz képest.

Az építőipart idén az újlakás átadási hullám húzza majd, az elemző legalább 25 ezer lakás átadására számít. Jelentős lesz a fővárosi irodapiac bővülése is, Budapesten 700 ezer négyzetméternyi irodaterület kivitelezése zajlik.

Hozzátette, a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll. Mindez azzal magyarázható, hogy a szektorba érkezett munkavállalók jelentős része képzetlen, ez pedig tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének kommentárja szerint komoly bővüléssel kezdte a 2019-es évet a magyar építőipar, a jelenlegi kilátások alapján a szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal haladhatja meg a 2018-as eredményt.

A januári adatok meghaladják a tavalyi egész évre vonatkozó eredményeket, 2018-ban ugyanis az egyéb építményeknél 31,4, az épületeknél 16,0 százalékos volt az emelkedés – közölte az elemző.

A szerződésállományban felemás a helyzet: az egyéb építményeknél csökkent a rendelésállomány, az épületépítéseknél viszont nőtt szerződésállomány, részben a vállalati beruházásban ipari létesítmények megépítésére vonatkozó megbízások miatt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének elemzése szerint 2019 januárjában folytatódott az építőipari boom, és az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy már tavaly januárban több mint 41,5 százalékos emelkedést produkált az ágazat, a 2017. januári adatokhoz képest így már 82 százalékos volt az ágazat növekedése.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Európai Hulladékcsökkentési elismerő oklevél a Klímanócskák vezetőjének
nagy erőkkel keresik
Fotót tettek közzé a lyoni merénylőről
Időjárás / 5 perce
Szombaton a napsütésé a főszerep
Csak elszórtan fordulhat elő egy-két zápor.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH KÁROLYNÉ Forró Mária kaposkeresztúri lakos, 94 éves korában csendesen elhunyt. Temetése május 29-én, szerdán a 14 órai gyászmisét követően lesz a kaposkeresztúri temetőben. A gyászoló család
"Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzom mindenkitől, Akik ismertek és szerettek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIFTER SÁNDOR mernyei lakos, életének 71. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése május 27-én, hétfőn, a 10 órai gyászmisét követően a mernyei temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOROM MÁRKNÉ Hernecz Rózsa 84 éves korában elhunyt. Temetése május 28-án, kedden, a 15 órai gyászmisét követően lesz a kaposkeresztúri temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy DR CSÁSZÁR LÁSZLÓ Urológus főorvos május 15-én életének 65. évében elhunyt. Temetése június 3-án, 11 órakor a Szeged-Kiskundorozsmai temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PROSZONYÁK LÁSZLÓNÉ Pete Julianna 74 éves korában elhunyt. Temetése május 28-án, kedden, 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem SIPOS ISTVÁNNÉ Kati nagyatádi lakos életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése május 24-én, 16 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Gyászoló férje
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERTA ISTVÁNNÉ Szöllősi Teréz 70. életévében elhunyt. Temetése május 25-én, szombaton, 10.30 órakor lesz a somogyaszalói temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy MISZLAI JENŐNÉ Puszta Ibolya szennai majd orci lakos 78. életévében elhunyt. Temetése május 25-én, szombaton, 13.30 órakor lesz a szennai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"....De: Immáron csend legyen, elmúlott az óra. Parancsolj, lélek, az áramló vizeknek: Valaki álmos, hadd ringassák szegényt. Jöjj át a tengeren, angyal, hadd szállok hajódra: Iramlik az idő, már innen is megyek: velem a habok elsietnek. S mit tudom én: csak ábránd vagy álom volt az élet?...." (Sinka István) Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. KOVÁCS MIKLÓS Boglárlelle majd Balatonboglár egykori polgármestere, életének 78. évében május 12-én elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait május 25-én, szombaton a 13 órai gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra a balatonboglári temetőben. Csodálatos férj, édesapa és nagypapa volt! Gyászolják felesége, leánya, unokája, rokonai és barátai
"Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra." (Kosztolányi Dezső: Halotti Beszéd) Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KOVÁCS MIKLÓS városunk egykori polgármestere életének 78. évében, május 12-én elhunyt. Hamvait május 25-én, szombaton a római katolikus templomban 13 órakor tartandó gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra a balatonboglári temetőben. Balatonboglár Város Önkormányzata
„Az emlékezés a lélekben terem. A lélek pedig nem hal meg soha.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH SÁNDORNÉ Marika kaposvári lakos 78 éves korában elhunyt. Végső nyughelyére május 24-én, pénteken, 12.30 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJCSÁR LAJOSNÉ Jergel Margit toponári lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én, pénteken, 15 órakor lesz a toponári temetőben. Gyászoló családja
„ Amíg éltél szerettünk, amíg élünk nem feledünk.” Fájó szívvel emlékezünk KESZTYŰS GYÖRGYNÉ volt kadarkúti lakos halálának 3. évfordulóján. Férje és szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. DOBOLY JENŐNÉ május 16-án elhunyt. Temetése május 22-én, szerdán, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben. Gyászoló családja
„Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre itt marad.” (Reményik Sándor) Fájó szívvel tudatjuk, hogy BIZDERI KÁLMÁN volt mernyei MÁV állomásfőnök életének 78. évében elhunyt. Végső búcsút május 22-én, szerdán, 14.30 órakor veszünk tőle a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS JÁNOS bolhási lakos 74 évesen elhunyt. Temetése május 23-án, csütörtökön, a 16 órakor lesz a bolhási temetőbe. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KÖRTÉS JÓZSEFNÉ halálának első évfordulóján. Gyászoló szerettei
"Álmodtunk egy jövőt, csodálatos szépet, De a szomorú sors, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HARASZTI ISTVÁN MIHÁLYNÉ Heresznyei Mária volt berzencei lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése május 23-án, 10 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Elpihen a szív mely értünk dobogott, Számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÁNOSNÉ volt kaposújlaki lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én, 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Vele együtt volt teljes az életünk, Hogy elment, vele vitte örömünk. Üres és csendes lett nélküle a ház, Hiányzik közülünk, s ez nagyon fáj." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KISS IMRE halálának első évfordulóján. Szerető leánya és vője
népszerű volt akkor is / 10 perce
Kiderült, milyen íze volt ötezer éve a sörnek
a botanika híve / 20 perce
Fekete rózsákat kapott a Louvre az üvegpiramis 30. évfordulójára
apró siker, de siker / 20 perce
Ismét növekszik a bengáli tigris populáció
Megyei Időjárás / 28 perce
Ragyogó napsütés várható a hétvégén
Sonline
Hazai felmérés / 1 órája
A hétköznapi teendők nagy része interneten zajlik
hitvesi védelem / 9 órája
Roman Polanski felesége felháborodott Tarantino filmje miatt