Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tette közzé, hogy tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.

Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az új lakások iránti kereslet továbbra is erős az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének elemzése szerint a 2018-as eredmény 8 éves rekordot jelent, legutóbb 2010-ben volt magasabb az átadott új lakások száma. A több éve tartó fejlődés a továbbra is erős keresletnek köszönhető. A szakember szerint tartósan erős az igény az új lakásokra, idén február közepéig az ingatlan.comon 55 százalékkal nőtt a kereslet az új építésű lakások és házak iránt az előző év azonos időszakához képest. Idén 20 ezernél is több új lakás átadása várható.

Az OTP Ingatlanpont is kiemelte, hogy tavaly nyolcéves rekord dőlt meg a lakásépítésben, a tavaly kiadott új építési engedélyek száma azonban visszaesett a lakásáfa szabályozása körüli bizonytalanságok miatt. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a tavaly november előtt építési engedélyt kapott projektek beruházói egyértelműen előnyös helyzetben vannak, hiszen várhatóan olcsóbban és kapkodás nélkül építkezhetnek. Emellett, mivel az ilyen lakások száma véges lesz a piacon, továbbra is élénkebb érdeklődés várható irántuk a 27 százalékos áfatartalommal kínált ingatlanokhoz képest.

A kereslet intenzitását mutatja, hogy az idén a fővárosban átadni tervezett 13,4 ezer társasházi lakásból a januári állapot szerint közel tízezer már tulajdonosra talált, s a jövőre megépülő ingatlanok fele ugyancsak elkelt már. Kérdés azonban, hogy a 27 százalékos áfatartalom mellett mennyire esik majd vissza a piac. Valkó Dávid szerint szinte biztos, hogy szűkülő kínálattal és kereslettel kell majd számolni, ám ennek pontos mértéke még nem látható.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) közleményében kiemeli, hogy bár 2018-ban 17 681 új lakás épült, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban, még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges évi 40 ezer építés felét sem.

A TLE szerint szükséges volna a támogatások potenciális kedvezményezettjei számára egy integrált, felhasználóbarát szakmai és hírportál mielőbbi kialakítása, amelyen az érdekeltek az összes információt megtalálják. Úgy vélik, erősítené a kiszámíthatóságot, ha megszületne egy legalább 10 évre szóló lakáspolitikai minimum, aminek tartalmaznia kellene az alapvető elveket, a lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési célszámokat, a legfontosabb támogatási eszközöket és azok hozzávetőleges éves keretösszegét, és szükségesnek tartják egy kormányzati lakásügyi felelős, egy kormánybiztos kijelölését is. A bérlakásrendszer az egyesület szerint a demográfiát támogató eszköz lehetne.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában kifejti: az elmúlt három évben (a lakásáfa csökkentése és a csok kiterjesztésének bejelentése óta eltelt időszakban) több mint megháromszorozódott a lakásépítési engedélyek száma, míg a lakásátadásoké kétszeresére nőtt. A kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek megtorpanásában, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat az építkezéseknek.

Az idén és jövőre várható lakásátadási hullám mellett az irodaépítések, ingatlanfejlesztői piac, ipari és logisztikai beruházások, tisztán állami és uniós támogatású projektek folytatódásával a GDP növekedése idén elérheti a 4,2 százalékot, jövőre azonban az átadási hullám tetőzésével 3,5 százalékra mérséklődhet.

A társasházépítések és ingatlanfejlesztések döntő része Budapesten zajlik, a lakásátadások száma idén és jövőre a fővárosban meghaladhatja a 10 ezret, országosan pedig a 25 ezret. A kivitelezéseket ugyanakkor hátráltatja a munkaerő- és kapacitáshiány. Egyes tervezett társasház beruházásokat már visszavontak, így feltehetően nem épül annyi lakás, mint ahány engedély kiadására sor került. A lakásépítések várható visszaesését azonban ellensúlyozhatják a nagy állami projektek – állapítja meg az elemző.

Suppan Gergely szerint a lakásépítések még messze elmaradnak a válság előtti teljesítményhez, a nemzetközi rátákhoz, valamint a hazai lakásmegújítás kívánatos mértékéhez képest. A válság előtt évente 35-40 ezer lakást adtak át. Tavaly közel 17,7 ezer lakás épült, ami 1000 lakosra 1,8 lakás építését jelenti, míg az európai átlagos érték 3-3,5 lakás. A hazai lakásállomány százévenkénti megújításához is évente 35-40 ezer lakás építésére lenne szükség. Mindezek alapján látható, hogy a hazai lakásépítések száma semmilyen túlfűtöttséget nem tükröz, sőt, még a válság utáni visszaesést sem pótolta – mutat rá az elemző.

Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia vezérigazgatója kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy sem az újlakáspiacon, sem a teljes fővárosi lakóingatlanpiacon nincsenek jelen olyan faktorok, amelyek alapján arra lehetne számítani, hogy az árak beláthatón időn belül, érdemben csökkennének. Az új lakások esetében ráadásul számolni kell a kivitelezési költségek további növekedésével és a 2020-tól 27 százalékra visszaemelkedő áfa hatásával is.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
az ország legnépszerűbb orvosa
Tandel Beáta: a vidéki embereknek is szükségük van jó szakemberekre
alkalmazkodóképesség / 4 órája
Különleges korallzátonyt fedeztek fel Olaszország partjainál
A korall fajta ismert volt a kutatók előtt, de azt nem tudták, hogy zátonyokat is képeznek.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDROSICS FERENCNÉ Gyöngyi néni volt Kaposvár, Szombathely utcai lakos 81 éves korában elhunyt. Hamvait március 22-én, pénteken, 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Szent József templom altemplomában. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló férje és családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓBIÁS FERENCNÉ Sutyor Anna volt magyaratádi, majd igali lakos 87. életévében elhunyt. Temetése március 22-én, pénteken, 15.00 órakor lesz a magyaratádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH MÁRIA nagyatádi lakos, 87 éves korában elhalálozott. Temetése március 21-én 11.30 órakor a nagyatádi Központi temetőben lesz. A gyászoló család
„Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÓLYOM GYÖRGYNÉ Kaposvár, Béke utcai lakos 75 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 21-én, csütörtökön, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerető társ és édesapa GERENCSÉR GYÖRGY volt körjegyző volt szuloki, majd göllei lakos 61. éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvait március 22-én, 14 órakor a gyöngyöspusztai temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LANDOR ISTVÁN életének 69. évében szíve megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án, szombaton, 14.30 órakor a fonyódi temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VÁGNER JÓZSEFNÉ Schilling Ilona 75 éves korában váratlanul elhunyt. Szerettünktől március 22-én pénteken, a balatonfenyves-alsói Szűz Mária Szent Szíve templomban 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15.15 órakor veszünk végső búcsút a balatonfenyvesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik sírjára a kegyelet virágait elhelyezték és együttérzésüket bármely módon kifejezték. A gyászoló család
„Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HUBER JÓZSEF fonyódi lakos 78. életévében elhunyt. Temetése március 23-án, szombaton, 13.15 órakor a fonyódi temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám NAGY SÁNDOR balatonfenyvesi lakos, 78. életévében hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 22-én, a 13 órai gyászmisét követően, 13.45 órakor a balatonfenyvesi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk GILITSCH ANTALNÉ Wernitzer Anna 84. életévében elhunyt. Temetése március 21-én, csütörtökön, 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
"Elmentél tőlem, mint a lenyugvó nap. De szívemben élsz és örökké itt maradsz." Fájó szívvel emlékezek BERNÁCZKI BÉLA 3. évfordulóján. Bánatos feleséged
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, TÓTH ANDORNÉ Horváth Irén Irénke óvónéni életének 90. évében, március 4-én elhunyt. Temetése március 23-án a 11 órai gyászmisét követően 11.45 órakor lesz a fonyódi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Nincs már holnap, Ennyi volt az élet. Sirassatok csendben, Szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZÜCS ENDRÉNÉ Kadlicskó Margit életének 78. évében elhunyt. Temetése március 19-én 14 órakor lesz a somogytúri temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÁNOS somogyszobi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése március 18-án, 14 órakor lesz a somogyszobi temetőben. A gyászoló család
"Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz, nem dolgozol, Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyám, nagymamám, dédikém VÖRÖS IMRÉNÉ Molnár Erzsébet életének 81. évében örökre itt hagyott bennünket. Utolsó útjára március 18-án, hétfőn, 15.30 órakor kísérjük a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik virágaikkal, együttérzésükkel gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR MIKLÓS Kaposvár, Akácfa (volt Füredi) utcai lakos, életének 64. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 19-én, kedden, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÁTÉ JÓZSEF Jenő Kaposvár, Biczó közi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése március18-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy HERVAI ISTVÁN volt marcali lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése március 14-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a marcali központi temetőben. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy JANCSEK ISTVÁN volt libickozmai lakos, életének 81. évében elhunyt. Temetése március 14-én, csütörtökön, 14.45 órakor lesz a boronkai temetőben. Gyászoló családja
Elvitted a fényt a meleget. Egy sugarat hagytál, Fájó emlékedet. Szomorú szívvel emlékezem CSÁSZÁR LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szerető feleséged
Hamis nyugati narratívák / 4 órája
Odadobták az angolszászok Magyarországot a náciknak?
hogyan tovább? / 5 órája
Vajna Tímeának ki kell költöznie a bérelt budai villából
Levéltári nap / 6 órája
Noszlopy puskagolyót öntetett a betűkből is
Kovács Gábor
szenzációs siker / 6 órája
A pécsi mandulafát választották Európa legszebbjének
Az én könyvtáram / 7 órája
Közelebb hozzák a könyvtárat az olvasókhoz
Gyeszát Zsolt
tudta? / 7 órája
Fejenként legfeljebb két kiló medvehagymát szedhetünk