Hallgassa élőben!

Szociális és foglalkoztatási kérdésekről egyeztetett Palkovics László Portóban

Az adózás egységesítésében és más, ebbe az irányba ható törekvésekről szintén nincs egyetértés Brüsszel és Magyarország között.

Magyarország a munkaerőpiaci szabályozás és a szociális jogok számos területén más megoldást alkalmaz, mint az EU-tagállamok többsége, bár az alapelvekkel és a célokkal egyetért – állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Portóban, miután egyeztetetést folytatott Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős európai bizottsági taggal a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.

Az említett területek közé tartozik a miniálbér kérdése is. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha ezt az unióban mindenhol egységes algoritmus alapján számolnák ki. Magyarországon azonban 2010 óta a munkaadók és a munkavállalók megállapodásán alapul a minimálbér szintje, és azóta 128 százalékot emelkedett. Ha az ország az uniós számításokat követte volna, ez most sokkal kevesebb lenne – szögezte le Palkovics László. Ezért a magyar álláspont szerint nem szabad ezt a szabályozást általánosítani, a megoldásnak tagállami hatáskörben kell maradnia.

A miniszter elmondta: a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci szabályozással kapcsolatban kevesebb volt a vita a bizottság képviselőjével. A magyar álláspont az, hogy minimumfeltételek állami garantálása mellett a munkaadónak és a munkavállalónak kell megállapodnia arról, hogy az utóbbi milyen formában dolgozik, beleértve a távmunkát is. Véleménye szerint nem működőképes az, hogy alapvető munkajog legyen abból, hogy az alkalmazott kérhesse a távmunkát. Hozzátette: ebben az európai országok jelentős része már egyetért.

Szóba került az uniós források felhasználása, így az uniós költségvetés mellett a koronavírus-járvány okozta válsághoz kapcsolódó újjáépítési alap forrásaié is. Palkovics László elmondta: Magyarország jelentős összegeket csoportosított át a szociális alapból a beruházási alapba, mert az a megközelítése, hogy ha olyan programokba fektet az ország, amelyek a későbbiekben a szociális területen hoznak eredményeket, az jobbnak bizonyulhat, mint ha közvetlenül a szociális alapból költi el az állam az összeget, hiszen a befektetés többszörös hatással rendelkezik.

A tárgyalt kérdések kapcsán a magyar miniszter emlékeztetett arra is, hogy a járvány alatt a kormány egyebek között a rövidített munkaidő támogatásával segítette a munkavállalókat, a vállalatokat pedig azzal, hogy támogat olyan beruházásokat, amelyeket a cégek ebben a helyzetben nem tettek volna meg. Rámutatott: utóbbinak is megvan a szociális hatása, hiszen cserébe azt kérték, hogy a cégek ne bocsássák el munkatársaikat.

Az adózás egységesítésében és más, ebbe az irányba ható törekvésekről szintén nincs egyetértés Brüsszel és Magyarország között.

Palkovics László elmondta: Magyarország kész ugyanakkor arra, hogy kis országként itt próbáljanak ki nagy társadalmi ügyekre szánt megoldásokat. Ide tartozik például a különböző platformok egységes szabályozása – emelte ki.

Dosszié

Hozzászólások

repülés
Belföldi járatokat indít a Wizz Air
zárásokra készülnek / 15 perce
A Gyurcsány-párti politikus szerint túl sok kórház van Magyarországon
László Imre szerint indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért elkerülhetetlen egyes intézmények bezárása.
Gyász
„Pihenj te drága szív, megszűntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk MÁRTON JÁNOSNÉ Gáspár Ida hosszan tartó, súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt. Temetése június 16-án, kedden 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
"Nehéz volt keresztem, roskadozva vittem, de erőt adott, ehhez nekem Isten." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Sőtér Magda volt répáspusztai és patalomi lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése június 15-én, kedden 10 órakor a toponári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LŐCZE JÓZSEF volt gamási, majd szőlőskislaki lakos 74. évében elhunyt. Temetése június 11-én pénteken, a szőlőskislaki kápolna templomban 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja: nővére és bátyja családja
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép, amiről mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt marad, amíg élünk, Te velünk maradsz." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára. APÁTI ZOLTÁNNÉ Madarász Klára volt Lengyeltóti lakos halálának 1 évfordulóján. Szerető férjed, gyermeked, menyed és unokád
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÓDIS LÁSZLÓNÉ 85 éves korában elhunyt. Temetése június 15-én, kedden a 14.15 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a fonói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk SZILVÁSI JÓZSEF a Kaposplast volt igazgatója, a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség és a Rákóczi F.C. volt elnöke, örökös tiszteletbeli elnöke és az MLSZ volt tagja életének 91. évében elhunyt. Temetése június 16-án, szerdán 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló gyermekei és családjaik
Fájó szívvel emlékezünk MAZA SÁNDOR volt vendéglátós halálának 15. évfordulóján. Szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett leány, testvér SZABÓ ANNA életének 29. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése június 11-én, pénteken 15 órakor lesz a magyaratádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
,,Hosszú volt az út, amely véget ért Fáradt test örökre pihenőre tér." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk HÉJJAS JÁNOSNÉ belegi lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése június 11-én, 14 órakor lesz a belegi temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LAJOS "mesterúr” szabási lakos, súlyos betegség következtében elhunyt. Utolsó útjára kísérjük június 10-én, csütörtökön a szentmisét követően 15 órakor a szabási temetőben. A gyászoló család
Ezúton tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy CSUVÁRI GYULA hamvasztás utáni búcsúztatása június 11-én, pénteken 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH SÁNDORNÉ Zsuzsa mama szentbalázsi, volt mezőcsokonyai lakos, 87. életévében elhunyt. Temetése június 9-én, 11 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Gyászoló szerettei
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOZÁRI BÉLÁNÉ volt magyaregresi, majd kaposvári lakos életének 94. évében elhunyt. Temetése június 10-én, csütörtökön 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Köszönjük a Csertán Márton Otthon dolgozóinak áldozatos gondoskodását. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ÁRPÁD nyugalmazott távközlési mérnök korábbi kaposvári lakos, váratlan, súlyos betegség után 72 éves korában elhunyt. Temetése június 12-én, szombaton Kozármislenyben a Plébániatemplomban 11 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HARTMANN JÓZSEFNÉ (született: Horváth Magdolna) pécsi (volt szigetvári és ladi) lakos, életének 85. évében elhunyt. Temetése a szigetvári Kanizsai temetőben szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. GOLOBICS PÁL pécsi lakos, 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 11-én, 14 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"A virág elhervad Rövid pár nap alatt, De emléke szívünkbe Örökre megmarad. Számunkra ő sosem lesz halott, Örökké élni fog, Mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KISS IMRÉNÉ halálának 9. évfordulóján. Szerető lánya és vője
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH-LUKICS JÓZSEF szennai, volt niklai lakos gyenge szíve június 2-án megszűnt dobogni. Temetése június 7-én, hétfőn a 10 órás gyászmise után a niklai temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOHÁR LAJOSNÉ és BOHÁR LAJOS életüknek 82. és 84. évében elhunytak. Búcsúztatásuk június 11-én, 14 órakor lesz a toponári ravatalozóban. Köszönjük, hogy utolsó útjukra elkísérik őket, és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ Szontágh Rózsa volt somogyjádi lakos, 83 éveskorában elhunyt. Temetése június 11-én, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
állandó fenyegetés / 30 perce
Újult erővel térhet vissza a terrorizmus a fejlett világba
honvédelem / 1 órája
Ruszin-Szendi Romulusz: a magyar katona megoldja, amire emberileg képes
Videó / 1 órája
Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében rajtolt el az Eb Rómában
magyar válogatott / 1 órája
Neuerhez hasonlította Gulácsit Marco Rossi
segítség a legkisebbeknek / 1 órája
Új kocsival indulhat a gyermekmentés a Balatonnál
Góz Lilla
információs káosz / 1 órája
Új helyszínen tér vissza a Brain Bar jövőfesztivál