Hallgassa élőben!

Letarolta a fagy a somogyi kajsziültetvényeket

Hiába védekeztek a somogyi kajszitermelők a fagy ellen, sok helyen elfagyott a termés nagy része. Van olyan ültetvény, ahol nem olyan súlyosak a károk, de olyan is, ahol egyetlen szem barack sem várható.

Hiába védekeztek a somogyi kajszitermelők, sok helyen elfagyott a termés nagy része. – Rosszabb a helyzet, mint tavaly – mondta kérdésünkre Mózer Gyula hácsi termelő, aki 14 hektáron termel barackot. – Pontosan még nem tudom, hogy mekkora a kár, de vannak fajták, amelyek teljesen elfagytak. Védekeztünk füstöléssel, de olyan volt a légmozgás, hogy elvitte a füstöt és mínusz hét fokos hideget is mértünk, amit ezek a magyar fajták már nem bírnak.

A helyzet évről évre rosszabb, hiszen az enyhe télen beindul a vegetáció, majd a kora tavaszi hidegek gyakorlatilag letarolják a fákat.
– Korai még bármit is mondani, talán szűk fél termésre lehet számítani – mondta Gara Miklós somogytúri termelő. – Már az alacsony év eleji hőmérséklet miatt is lehetett rügyfagykárt észlelni, de a múlt hét közepével bezárólag elfagyott a termés jelentős része.

Gara Miklós azt mondta, a megfázott termés le fog hullani. Ezért csak szüret előtt fogják pontosan látni, mennyi barack veszett oda. – Nem védekeztünk, mert korábban nem volt jelentős fagy az ültetvényen – mondta a termelő. – A dombok tetejére költöztünk, ahol a hajnali fagyok nem érzékelhetőek, de a mostani fagy miatt el kell gondolkodni a védekezésen.

A Siófruit Family Siófok közelében található ültetvényén Szabó Zoltánék azonban mindent megtettek, hogy megóvják a gyümölcsfákat a repkedő tavaszi mínuszoktól. – Az idén összesen hat alkalommal volt annyira hideg, hogy az már veszélyes a fákra – mondta Szabó Zoltán. – Ebből ötször védekeztünk szélgéppel, paraffingyertyával, de ezek a megoldások nagyjából mínusz négy fokig hatásosak. Ebben az évben 8,5 millió forintot költöttünk fagyvédelemre és vannak táblák, ahol ennek ellenére is 100 százalékos a kárunk.

Többek között gázégőre rákötött ventilátorral is próbálkoztak, de amikor –8 Celsius-fokra csökken a hőmérséklet, már ez is kevés volt.
Szabó Zoltán abban bízik, hogy az alma esetében csak negyvenszázalékos lesz a fagy­kár, s a cseresznye, amely most virágzik talán még ennél is jobban megúszta a tavaszi fagyokat.

Hideg a tavasz

Madarász Zoltán porrogi gyümölcsösében nehezebb volt a helyzet, hiszen a kisebb táblákon nem lehet úgy védekezni, mint egy többhektáros ültetvényen. – A gyümölcsfákat virágzásban érte a mínusz öt fokos fagy – mondta. – Ilyenkor már mínusz két fok is végzetes lehet, a kajszi esetében a teljes termés odaveszett. A meggy, cseresznye, a szilva, az alma, az őszibarack és a korai körte is virágzik már. Ezek esetében akár 80 százalékos is lehet a fagykár.

Hozzászólások

tudományról barátságosan
Ezért találkozott Karikó Katalinnal Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen
bajnokok ligája / 2 órája
Továbbjutott a Chelsea, angol házidöntő lesz
A Lőw Zsolt személyében magyar másodedzőt foglalkoztató londoniak találatait Timo Werner és Mason Mount szerezte.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISNYEI LÁSZLÓNÉ Stefanics Margit somogyvámosi lakos, életének 62. évében elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön, a 15 órai gyászmisét követően a somogyvámosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
,,Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELENCSÉR ZOLTÁN életének 45. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni temetése május 7-én, pénteken 13 órakor lesz a zselickisfaludi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS LAJOSNÉ Szántó Zsuzsanna csökölyi lakos életének 62. évében elhunyt. Temetése május 7-én, pénteken 16.30 órakor lesz a csökölyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerettünk VONYÓ GYULA volt mernyei lakos szíve tragikus hirtelenséggel, 75 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 6-án, csütörtökön 11 órakor, a mernyei temetőben történik. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Nem hal meg az, ki szerettei  szívében él tovább." /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága halottunk KÁSA SÁNDOR életének 70. évében elhunyt. Április 30-án, a járványhelyzetre való tekintettel, szűk családi körben utolsó útjára kísértük. Emléke szívünkben örökké él!  A gyászoló család
Nehéz szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SCHMIDT EDIT végső búcsúja május 14-én 14 órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temető szóróparcellájánál. Kérjük, hogy részvétüket, együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. Búcsúzunk tőle szerettei.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS LAJOS volt kisgyaláni lakos április 29-én hosszantartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése május 19-én, szerdán 10 órakor lesz a szentjakabi temetőben. Szerető lánya és felesége
"Te a jóságodat két marokkal szórtad, Önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Oly szomorú Nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni, Téged várni, ki nem jön többé. Szívünkben őrzünk mindörökké.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MADARÁSZ JENŐ volt fonyódi lakos 3. évfordulójára. Gyászoló szerettei
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN TIBORNÉ Mariska néni kiskorpádi lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése május 7-én, pénteken 11 órakor lesz a kiskorpádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Mély megrendüléssel értesítek rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy édesanyám TÓTH JÓZSEFNÉ Biró Mária kaposfüredi lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön a 14 órai gyászmisét követően, 15 órakor lesz a kaposfüredi temetőben Köszönöm az együttérzést, hogy édesanyámra gondolnak, imát mondanak érte, utolsó útjára elkísérik! Leánya: Csilla és a rokonság
„Amilyen szép volt az élet veled, olyan rossz lesz most nélküled.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk FEHÉR JÓZSEF a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola tanára 78 éves korában elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ Csordás Katalin kaposvári lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja
„Bükkfák smaragdja sápadoz halk őszi lombokon. Ha ballag már a vén idő az ősi lombokon. Eltávozóban int felém szerelmem s életem. //: Örökre nyugodalmat ád az erdő énnekem.://” Fájdalommal tudatjuk, hogy KAISER GYULA erdész kaposvári lakos, életének 82. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 5-én, szerdán 9 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉRES JÓZSEF életének 82. évében csendben elhunyt. Utolsó útjára 2021. május 14-én 10 órakor az Óbudai temetőbe kísérjük. Fájó szívvel búcsúzunk: felesége és leánya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ROHRBACHER JÓZSEF somogyvári lakos, életének 84. évében elhunyt. Temetése május 4-én, kedden a 15 órai gyászmisét követően a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MIKLÓS JÓZSEFNÉ Lengyel Erzsébet április 19-én elhunyt. Temetése május 6-án, 15 órakor lesz a toponári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy TIMER LAJOSNÉ életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése május 4-én, kedden 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Úgy mentél el szótlan, csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓNÉ volt Kaposvár, Zöldfa utcai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése május 5-én, szerdán 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ KÁROLYNÉ Mihályka Rozália kaposvári, volt alsóbogáti és eddei lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése május 3-án, hétfőn 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, Amit még utoljára akartál mondani.” (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPICS SÁNDORNÉ Csökli Mária életének 69. évében elhunyt. Temetése május 3-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
nem semmi! / 5 órája
Húha! Vajna Timi mellét alig takarja valami
rekord / 5 órája
Sorozatban hatodszor a Ferencvárosé a női labdarúgó Magyar Kupa
Aggasztó trendek Európában / 6 órája
Bevezethetik az iszlám vallás tantárgyat a spanyol általános iskolákban
zrínyi 400 / 6 órája
Nemzeti emlékhellyé nyilvánítják Zrínyi-újvárat
Koszorus Rita
otdk / 6 órája
Törpenyúl és betűk hoztak sikert a kaposvári hallgatóknak
Góz Lilla
felmérés / 6 órája
Belföldi szállodákban üdülne a magyarok fele a korlátozások feloldása után