ázott föld

2019.11.10. 09:00

Esőszünet: idén kétszer fordulnak a kombájnok

Bő másfél nap alatt közel 60 milliméter csapadék hullott Somogyban, emiatt félbeszakadtak a szántóföldi munkák.

Harsányi Miklós

– Ahogy a közmondás szerint a májusi csapadék aranyat ér, úgy a novemberi ezüstöt jelenthet sok gazdának – mondta Keszthelyi György, a nagyberényi Agrár Zrt. elnöke. – Két napon belül 62 milliméter eső hullott nálunk. A szerdai leállás után csütörtökön újra nekiállhatunk a kukorica betakarításának, a 450 hektárból még 70 hektár van vissza. Az átlagtermés csaknem tíz tonna körül alakult. Ezután a 200 hektárra tervezett őszi mélyszántás ad majd további feladatot.

Szalai Norbert somogyaszalói egyéni gazdálkodó szerint nehéz megfejteni az időjárás titkát. Kedden 42 milliméter csapadék itatta a szántót, előtte viszont csaknem egy hónapig hiányzott a kiadós égi áldás. A gazdaságukban 30 hektárnyi tengeri vár betakarításra, ezt a bérmunkában dolgozó két kombájn egy nap alatt levághatja. Keszthelyi István, a mosdósi Mawa Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a nagy mennyiségű eső következtében leállt ugyan a munka, ám szükség volt a csapadékra.

– Jól mutatja a helyzetet, hogy ahol máskor tócsák alakultak ki ekkora eső után a szántón, azokon a területeken most elitta a vizet a föld – mondta Keszthelyi István. – Térségünkben hétfőn még 17,5 milliméter csapadékot regisztráltunk, kedden már több mint a dupláját, 43 millimétert.

Szabó Tamás, a Magosz somogyi elnöke kérdésünkre kifejtette: Somogyban térségenként eltérő nagyságban, de a legtöbb helyen átlagosan 50-60 milliméter eső hullott a hét elején. A gazdálkodók felkészültek az újabb munkára, a 62 ezer hektárnyi kukorica 85 százalékát betakarították. A talaj minőségétől a növényfajtákon át a vadkárig több dolog befolyásolta az eredményeket, eddig a hektáronkénti átlagtermés közel kilenc tonna.

Belehúznak

– Az őszi vetésnek kifejezetten jót tett a csapadék – tudtuk meg Hanzel Bélától, a kaposmérő Agro-Mérő Kft. ügyvezetőjétől. – A repcén és a búzán kívül elvetettük már a tritikálét is, 120 hektáron végeztünk.

Claessens Petertől, a Claessens Group vezetőjétől tudjuk, az elmúlt két hétben közel 80 milliméter csapadék esett térségükben. Az esőzés kifejezetten kedvezett a már elvetetett kalászos növényeknek és az őszi földmunkáknak, ugyanakkor a kukorica betakarítását némiképp nehezíti. A kukorica aratása augusztus második felében kezdődött, a saját tejelő szarvasmarha-állomány ellátását szolgáló termény aratása szeptember elején befejeződött. A betakarítás a sertés­állomány takarmányozására felhasznált szemes kukoricával folytatódott, a betakarított mennyiség hektáronként közel 12 tonna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában