érdemes megfogadni

2019.12.24. 08:00

Így kell a Balatonnál jó áron nyaralót venni!

Keszthelyi Adél, a Duna House keszthelyi irodájának vezetője és Bogdán Tamás, a CasaNetwork vezető értékesítője elárulta, mikor érdemes ingatlant vásárolni.

Forrás: Shutterstock

Általános elgondolás, hogy a nyaralási szezon előtt magasabb a hétvégi házak, nyaralók ára, a szezon végén pedig olcsóbbak lesznek.

„A Balaton partra jellemzően nincs szezon előtti és utáni árváltozás, az ingatlankereslet viszont tavasszal magasabb mint a szezon után. Aki tavasszal keres, az már a nyáron szeretné élvezni a Balaton előnyeit” – fogalmazott a témával kapcsolatban a LikeBalatonnak Bogdán Tamás.

„Szezontól függő árváltozást mi sem tapasztalunk ezen a környéken, minden évszaknak megvan a maga varázsa. Ezenkívül Hévíz vonzása miatt mindig van kereső ügyfél. A nyaraló ára – csakúgy, mint a lakóingatlanok esetében – csakis az eladó motiváltságától függ: milyen gyorsan szeretné eladni” – tette hozzá Keszthelyi Adél.

Az ingatlanszakértők szerint az eladásnak is vannak trükkjei.

A balatoni táj télen is vonzó
Fotó: Shutterstock

„Ha a család úgy dönt, hogy a balatoni házat el akarja adni, akkor az ingatlant fel kell készíteni az értékesítésre, árától vagy kondícióitól függetlenül annak érdekében, hogy az adott piaci helyzetben a lehető legjobb árat kapjuk érte. Ebben tud segíteni a Home Stager, aki kisebb átalakításokkal és átrendezéssel a vevő számára vonzóbbá teszi az ingatlant. Egy‒két iroda már rendelkezik ezzel a szolgáltatással, ilyen például a Casanetwork” – mondja Bogdán Tamás.

„Az ingatlan eladását nagyban segítik a szép, minőségi fotók is és ha rend van ingatlanban. Nyaralók esetében ezt könnyebb is elérni, hiszen nem állandó jelleggel lakott, könnyebb tisztán tartani, a kertet gondozni” – véli Keszthelyi Adél.

Aki télen vásárolna, amikor minden csendes, annak szem előtt kell tartania, hogy korántsem biztos, hogy nyáron is ilyen nyugalmas lesz a környék.

„Az ingatlan értékesítőjének évszaktól függetlenül kell bemutatnia az eladó családi házat, nyaralót, mert így teljes körű tájékoztatást kapunk mindenről, legyen az nyári szezon vagy a csendesebb téli időszak” – magyarázza Bogdán Tamás.

„A helyi ingatlanos az ingatlan elhelyezkedésének a kiválasztásánál nagyon sokat tud segíteni, hiszen ott él, kiválóan ismeri a helyi adottságokat, a lokációt, az ingatlan adókat, üzleteket, éttermeket. Tud őszintén ajánlani akár orvost, tisztítót, vagy kulcsmásolót. Többször kértek már segítséget, és szívesen, őszintén segítünk is, hiszen fordított helyzetben nekünk is jólesik, ha egy idegen városban tudjuk, merre induljunk” – mondja Keszthelyi Adél.

„Egy ház a faluban az ország területén bárhol vásárolható, de egy nyaraló a Balatonnál az más. Főleg, ha panoráma is van a Balatonra. Ez egy életérzés!”

- mutat rá Bogdán Tamás.

Keszthelyi Adél szerint

a nyaraló általában olyan zónában található, ahol csak nyaralók vannak, míg lakóövezeti ingatlan esetében szinte mindig van valaki, aki „ránéz a házra”.

A Balaton környékén is vannak trendi, felkapott települések.

A déli parton Siófok egyértelműen viszi a pálmát, de Lelle, Fonyód és Fenyves is népszerű. Az északi parton Balatonfüred az első, de a Tihany és Balatonalmádi közötti rész is közkedvelt. A Balaton nyugati részén Keszthely, Hévíz, Vonyarcvashegy amit az ügyfelek szeretnek.

„Keszthelyt, Gyenesdiást, Vonyarcvashegyet, Balatongyörököt, Szigligetet említeném elsőként, ezek a legnépszerűbb települések, itt nyilván az ingatlanok négyzetméter árai is magasabbak” – mondta Keszthelyi Adél.

Bogdán Tamás arról is beszélt, hogy

2019 május óta folyamatosan csökken a kereslet az ingatlanok iránt, a kínálati piac viszont emelkedik.

„Egyre több ingatlant adnak megbízásba a tulajdonosok az irodáknak. Reális piaci áron mindig van esélyünk az eladásra vagy vételre, valamint azokra az ingatlanokra is, amelyek egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek” – mondta.

Keszthelyi Adél szerint a kínálat bőséges, a pici, felújítandó nádfedeles kis családi fészektől kezdve a többszáz milliós, Balatonra panorámás luxus nyaralókig minden megtalálható.

„A Balaton mindig is keresett, népszerű hely volt – és lesz is. A Keszthelyi öböl környékére leginkább Észak –Dunántúlról érkeznek a nyaralóba befektetni kívánók, ahhoz vagyunk közelebb: szombathelyi, győri, soproni ügyfeleink vannak leginkább, de nagyon sok a budapesti vásárló is” – fogalmazott az ingatlanos, hozzátéve, hogy mindenkinek érdemes a Balatonnál ingatlant venni, aki megteheti. – „Ha nyáron a nyüzsgést szereti a part miatt, ha gyönyörű téli tó látványa nyűgözi le, akkor azért. Árban és a helyet illetően nagyon széles a skála.”

Kedvet kapott, hogy szétnézzen a balatoni nyaralókínálatban? Az ingatlanbazar.hu oldalon rengeteg ajánlatot talál – nem csak – a magyar tenger környékéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!