Lelkesen robogunk négy keréken

2018.07.21. 18:52

Kedvezőek a tendenciák a hazai autópiacon

Komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni.

Car salesman handing key to couple

Jó irányt vett a hazai új és használt autók piaca, lényegesen csökkent a hitelfelvétellel történő vásárlás – mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.

Hozzátette,

a jogszabályok miatt már nem lehet olyan kedvezőtlen hiteleket igénybe venni, mint a gazdasági válság előtti években.

Fojt Attila úgy fogalmazott: komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni. A válság óta eltelt 10 év, kiszabadultak a rossz hitelkonstrukciókból, akik korábban igénybe vették ezeket, és így jelentős autóvásárlási hullám indult el a használt és az új járműveknél egyaránt.

Az egyesület elnöke kedvezőnek értékelte, hogy

az új autókat a céges vásárlók mellett már a magánemberek is nagy számban veszik.

A szakértő szerint ugyanakkor nem kell megakadályozni, hogy az Európai Unió országaiból a használt autók bekerüljenek Magyarországra. Ez lehetővé teszi olyan árszínvonal kialakulását, hogy a vásárlóknak ne kelljen irreális hitelekbe bonyolódniuk – fejtette ki.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: AFP / ALE VENTURA / ALTOPRESS / PHOTOALTO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!