Nedűk versenye

2018.02.24. 06:00

Keresik a református egyház ez évi borát

Hatodszor rendezik meg március 2. és 4. között a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok borversennyel összekötött szakmai fórumát, idén a délvidéki Bácskossuthfalván.

A Borum nevű kezdeményezés 2013-ban indult útjára, és minden évben más-más történelmi borvidéken szervezik meg – tájékoztatta portálunkat a református egyház kommunikációs szolgálata. A református borászok összegyűltek már Sárospatakon, Móron, a partiumi Bihardiószegen, Hajós-Császártöltésen és a felvidéki Léván is.

A rendezvénysorozat célja az országhatárok fölött szakmai, baráti közösséget építeni a református borászok között, megismertetve őket egymással és az eseménynek helyet adó régióval, az ottan élő magyar közösségekkel. A fórum egyszerre borverseny is, ahol a szakmai zsűri döntése alapján a nyertes nedűk viselhetik majd a „Magyarországi Református Egyház bora 2018” címet.

Borítókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!