még nincs vége

2018.06.18. 10:28

Kétmilliárd forint kárt okoztak eddig a júniusi viharok

A biztosítókhoz érkezett 18,5 ezer bejelentés jelentős része beázáshoz kapcsolódik, de jelentős a villámcsapás és a jégverés is.

Bánréve, 2010. július 4. Helyi lakosok dolgoznak egy családi ház jégverés következtében megrongálódott tetőszerkezetén 2010. július 3-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén. Csaknem hatszáz lakóházban esett valamilyen kár a július 3-i, jégveréssel kísért viharban Észak-Borsod négy településén, a legtöbb ház Bánrévén sérült meg, de a vihar nem kímélte Hét, Sajópüspöki és Sajónémeti községet sem. Az eddigi felmérések alapján 570 lakóépület károsodott és 9 önkormányzati ingatlanban esett kár.

Forrás: MTI Fotó

A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az átlagkifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot, de mivel több biztosító a következő napokban újabb bejelentésekre számít, a károk nagysága még nőhet.

A bejelentések jelentős része a helyenként özönvízszerű esőzés miatt keletkezett plafon és pince beázásokhoz kapcsolódik. Súlyos gondokat okoztak még a viharok, a villámcsapások, valamint a jégverés is.

A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, illetve Vas megyét érte – írták.

Tavaly a társaságok a május-augusztus közötti időjárás miatt közel hatmilliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására.

Kitértek arra is, hogy a Mabisz megbízásából a Századvég által április 20. és május 6. között készített felmérés szerint 1102 megkérdezett közül 832-en rendelkeztek lakásbiztosítással és 315 embernek volt lakásbiztosítási káreseménye az elmúlt öt évben. A válaszadók 89,4 százaléka volt teljes mértékben vagy inkább elégedett biztosítója kapcsolattartási módjával, minőségével, gyakoriságával, 87 százaléka a szerződési feltételek betartásával. A károsultak 78 százaléka volt elégedett a kapott összeggel és 82 százalék a szolgáltatás teljesítésének határidejével.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!