bő termés

2019.09.15. 11:30

Leginkább ivólébe hullik a somogyi szilva a fákról

Habár augusztusban még azt prognosztizálták a szakértők, hogy nem lesz jó szilvatermés, a somogyi gazdák rácáfoltak a várakozásra. A legtöbb termelőnél roskadoztak a fák.

Koszorus Rita

– Nagyon jó volt az idei szilvatermésünk – mondta el lapunk kérdésére Tomka Anna, szennai termelő. – A hónap elején már kevés volt az eső, ezért ez a mostani pont jól jött, mert különben aszalódni kezdett volna a gyümölcs a fákon.

Tomka Anna azt mondta, már az utolsó fajta is ládákba kerül náluk a héten, kiváló lekvár alapanyagnak ígérkezik az idei szilvatermés.

Nem volt túl rózsás a helyzet Orgel László kaposfüredi ültetvényén. – Vége már a szilvaszezonnak, de az idén kevés volt a fáinkon, virágzáskor hideg volt, és szeles az idő. Emiatt a méhek nem tudtak járni, nem sikerült jól a beporzás sem. Orgel László hozzátette: azt a keveset, amit le tudott szedni fáiról étkezési célra, illetve cefrének adta el.

Csúcstermés volt azonban Bertók Balázs vései szilvásában. – Cacanska lepotica és rana fajtával foglalkozunk – mondta a termelő. – Mivel tavaly megfáztak a fák, az idén nagyon jó lett a termés. Ez persze kihatott az árra is, a korai érésű szilvákat tavaly 250-300 forintos kilogrammonkénti áron adtuk el, idén 80 forintos cefre minőségben ment az étkezési szilva is. Ez az összeg talán a szedési költséget fedezte.

A ranából több termett, a lepoticát pedig a Balaton Kertészen keresztül tudták eladni Németországba. Bertók Balázs elmondta: az exportra szánt szilváért 134 forintot fizettek.

Somogy megyében összességében kevés a szilvaültetvény, – tudtuk meg Gombos Sándortól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökétől. – Mintegy húsz hektárra tehető a megyében található szilvások mérete – mondta. – A termés idén jó lett, de évek óta problémát jelent, hogy a csonthéjast ellehetetlenítik az almaárak. A szilvát főleg gyümölcslének dolgozzák fel.

A szilvának igazi hazája Szabolcsban van, nálunk a feldolgozóipar is hiányzik a konzervgyárak megszűnése óta.

Hiánycikk lehet a körtéből az ősszel

Egyelőre nem tudunk büszkélkedni körtetermésünkkel az Európai Unióban, hiszen a nagy termelő országok, mint Belgium, Spanyolország vagy Hollandia a hazai termés sokszorosát produkálják. Magyarországon folyamatosan csökken a termőterület, Somogyban sem jelentős a körtések száma. A helyi gyümölcsösökben sem túl jó a termés, mivel március végén, amikor a fák virágba borultak, megfáztak, így a terméskötés rosszul sikerült a legtöbb termőterületen, A szakemberek véleménye szerint magas lesz a gyümölcs ára, és hiány is lehet belőle ősz elején. A körtetermelők helyzetét tovább nehezíti, hogy a multinacionális vállalatok anyaországaikból hozzák be az olcsó őszi gyümölcsöt, a magyar termést pedig ár alatt veszik csak át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában