élmény és realitás

2018.02.16. 08:23

A magyar autósok negyede vásárolna elektromos autót

Szakértői becslések szerint az év végére már ötezer felett lehet az elektromos autók száma Magyarországon. Elsősorban a gyerekes családok és a diplomás autósok nyitottak a tisztán elektromos hajtású gépkocsik vásárlására.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Scharfsinn

Az Ipsos felmérése során megkérdezett 863, jogosítvánnyal rendelkező, saját vagy céges autót használó interjúalany mintegy harmada jelezte, hogy 2019-ig lecseréli jelenlegi autóját. Az új személyautó vásárlásakor 10-ből 9-en mérlegelnék egy alternatív meghajtású kocsi beszerzését – ismertette Kovács Balázs, a kutatási projekt vezetője a közlemény szerint.

A kutatócég becslése szerint a teljes autós célcsoport negyede, míg a viszonylag új (5 évnél fiatalabb) autót használók harmada venné számításba legközelebb az e-autó vásárlásának lehetőségét. A felmérés alapján a gyerekes családok és a diplomás autósok különösen nyitottak a tisztán elektromos hajtású gépkocsik vásárlására.

Az új technológia mellett nem csupán a racionalitás, vagy a környezetvédelem szól a megkérdezettek szerint, hanem az autózás újszerű élménye is. A legnagyobb félelmet a magas beszerzési ár és a korlátozott utazási távolság jelenti.

A felmérés szerint a többség túlbecsüli a villanyautók valós kapacitását, az elektromos autótól elvárt, egyetlen töltéssel megtehető minimális távolságot pedig átlagosan 375 kilométerben jelölték meg. A tényleges napi használatot felmérve ugyanakkor kiderült, hogy a legritkább esetben van szüksége egy átlagos magyar autóhasználónak erre a hatótávra.

Az Ipsos kutatói szerint az autóvezetők 54 százaléka számára egy korszerű elektromos autó már jelenleg is megoldást kínálna a hétköznapokban.

A kormányzat a következő években az elektromos autók átlagosan 65-68 százalékos bővülésével számol – emlékeztet az Ipsos.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/Scharfsinn

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!