fordulat

2018.08.26. 17:19

Marad a tőzsdén a Tesla

Közel három héttel azután, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tőzsdei kivezetéséről beszélt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettől a szándékától.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: NICHOLAS KAMM

Először a Tesla részvényeseinek döntő része torpedózta meg a cég vezetőjének elképzelését, majd ugyanígy döntött a Tesla igazgatótanácsa is.

Elon Musk – aki a Tesla 20 százalékának tulajdonosa – az ügy lezárásaként megfogalmazott néhány következtetést. Ezek közül a két legfontosabb az, hogy a részvényesek többsége szerint a cég kivezetése komoly kihívást jelentene és jelentős időt venne igénybe, miközben most minden erőt a Model 3 gyártásának a felgyorsítására kell fordítani. A másik pedig az, hogy több intézményi befektető számára előnyösebb, ha a Tesla tőzsdei cég marad.

Elon Musk augusztus 7-ei Twitter-üzenetében jelentette be először szándékát a Tesla részvényeinek tőzsdei kivezetéséről 420 dolláros kivásárlási árfolyamon. Akkor a Tesla célárát a JPMorgan 198 dollárról 308 dollárra emelte.

Elon Musk múlt héten kedden már konkrétumokat is mondott, és arról beszélt, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) kész részt venni befektetéssel a cég részvényeinek tőzsdei kivásárlásában.

A következő napokban azonban egyre több kétely merült fel a Musk által jelzett befektetés kapcsán. A Reuters az ügyet jól ismerő források alapján azt közölte, hogy a 230 milliárd dolláros befektetést kezelő szaúdi szuverén vagyonalap inkább a Tesla riválisába, a Lucid Motors cégbe fektetne.

A Musk-terv végrehajthatóságával kapcsolatos egyre több kérdőjel miatt a múlt héten a JPMorgan Chase 308 dollárról 195 dollárra csökkentette a Tesla-részvények célárát.

A JPMorgan a lépést azzal indokolta, hogy nem látja biztosítottnak a cég tőzsdei kivezetéséhez szükséges forrást.

A Tesla árfolyama pénteken a New York-i értéktőzsdén 322,82 dolláron zárt.

Augusztus 7-én, amikor Elon Musk Twitter-üzenetében jelentette be először szándékát a Tesla részvényeinek tőzsdei kivezetéséről, a cég árfolyama 379,57 dollárra ugrott az egy nappal korábbi 341,99 dollárról. Ezután lejtmenet következett, a Tesla-árfolyam mélypontja egy hete pénteken, augusztus 17-én volt, 305,50 dollárral. A következő egy hétben fokozatosan drágult a részvény.

Borítókép: Elon Musk 2017. január 23-án

AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!