siker

2019.05.31. 18:41

Még mindig a magyar gazdasági növekedés a legmagasabb az Unióban

Az első negyedévben 5,3 százalékkal emelkedett a hazai GDP, amelyre az elmúlt két évtizedben nem volt példa.

A részletes statisztikai adatok megerősítették, hogy az idei első negyedévben folytatódott a magyar gazdaság dinamikus növekedése, ezzel Magyarország továbbra is vezető helyet foglal el az Európai Unió tagállamai között – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A tárca hangsúlyozta, hogy az előzetes becsléssel megegyezően az első negyedévben 5,3 százalékkal emelkedett a hazai GDP, amelyre az elmúlt két évtizedben nem volt példa. Miközben az Európai Unió egészének növekedése továbbra is visszafogott, a magyar gazdaság teljesítménye 3,5-szeresen haladta meg a tagállamok 1,5 százalékos átlagát.

A magyar adat egyben a régió éllovasának is számít, a lengyel gazdaság 4,6, a szlovák 3,7, míg a cseh 2,5 százalékkal bővült a vizsgált időszakban

- ismertette a PM.

A magyar növekedés fele a szolgáltatási szektorhoz köthető, amelyhez érdemben járultak hozzá a hatéves bérmegállapodás gazdaságélénkítő hatásai. A termelő ágazatok közül az ipar, valamint az építőipar teljesítményét emelte ki a PM, hozzátéve, hogy ezeket a kiszámítható és befektetőbarát gazdasági környezet mellett a kormány beruházásösztönző intézkedései és otthonteremtési programja egyaránt támogatták.

A tárca kitért arra is, hogy az export volumenének 7,7 százalékos emelkedése meghaladta az importét, így összességében a külkereskedelmi folyamatok is erősítették a GDP alakulását.

Már 4,5 millió embernek van munkája, a kétszámjegyű keresetnövekedéssel párhuzamosan a reálbérek 7,6 százalékkal nőttek az év első három hónapjában. Így az Európai Unió egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsának és az idén tovább emelkedett adókedvezménynek is köszönhetően több pénz marad a magyar családoknál, ami megmutatkozik a háztartások fogyasztásra fordított kiadásainak 5,2 százalékos bővülésében – emelte ki közleményében a PM.

A tárca értékelése szerint az első negyedéves növekedési adat ismeretében 2019 egészére reális a négy százalékot meghaladó GDP-bővülés.

Ennek elérését és az eddigi eredményeket azonban meg kell védeni, ugyanis mind az eurózóna, mind a világgazdaság kilátásait tekintve a lassulás jelei mutatkoznak. Ehhez jelentenek garanciát a kormány versenyképességi programja mellett a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései – fogalmazott a PM.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!