Hunguest Hotels

2018.11.09. 17:54

Megduplázhatja tavalyi árbevételét a legnagyobb hazai szállodalánc

Több tízmilliárdos fejlesztések valósulhatnak meg a következő években a Hunguest Hotels szállodacsoportnál. A beruházásnak köszönhetően háromcsillagos létesítményeik kategóriát váltanak, ami mind a szolgáltatásokat, mind az ingatlanok állapotát tekintve minőségi javulást jelent a vendégek számára – árulta el a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója.

A Magyar Idők Hülvely Istvántól megtudta, hogy a Hunguest által üzemeltetett saját és partnerhotelek szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el a 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredmény mellett. Becslése szerint a lánc 2019 végéig akár harmincmilliárd forint fölé is növelheti árbevételét, ami 2017-hez viszonyítva a bevétel megkétszerezését jelentené.

Az interjúban elhangzott: a következő három-öt évben lezajló nagyszabású fejlesztéseket a stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttérre, illetve a megnövekedett árbevételre alapozva valósítja meg a Hunguest Hotels Zrt., amely négycsillagos, illetve úgynevezett superior négycsillagos kategóriájú szállodalánccá válik a beruházásoknak köszönhetően.

Hülvely István szerint itt az ideje a megújulásnak, és ehhez a kedvező gazdasági-iparági környezet is adott. Fotó: Éberling András / magyaridok.hu

A vezérigazgató elmondta: a felújítás tervezése már zajlik, az alapvetően egykori munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből alakult szállodalánc belföldi egységeire mintegy 45 milliárd forintot költenek majd. A szakember megjegyezte: elérték azt a jövedelmezőségi szintet, amikor kifizetődő lehet egy ilyen beruházás.

Hülvely István szerint a Hunguest Hotels több mint két évtizede alatt – egy komoly válságot is átvészelve – talpon maradt az egyre növekvő belföldi utazási piac élvonalában, bővítve a vendégkörét is. A megújulás azonban mostanra időszerűvé vált, és ezt az iparági-gazdasági környezet is lehetővé teszi. – Itt az idő, amikor kompromisszumok nélkül, magasabb színvonalú fejlesztésekbe kezdhetünk a fenntarthatóság elve mentén – összegzett az interjúban a vezérigazgató.

Fotó: Hunguest Hotels

A Hunguestet megerősítette a belföldi piacon a Konzum Nyrt. hotelportfóliójának bővülése, aminek köszönhetően a tőzsdei cég leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. már 18 magyarországi és öt külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt, továbbá partnerszerződések alapján másik három, azaz összesen 26 szállodát működtet – emlékeztetett a szállodaipari szakember.

Az interjúban elhangzott: a Hunguest vezető piaci pozícióját tovább erősíti a jövő tavasszal nyíló nyíregyháza-sóstói négycsillagos gyógy- és wellness-szálló, amely a lánc 27. tagjaként a várakozások szerint ötvenezer vendégéjszakával növeli majd a cégcsoport vendégforgalmát.

Az internetes foglalások növekedése, az online fizetési hajlandóság javulása, a mobileszköz-forgalom bővülése, illetve az, hogy szélesebbre tárult a foglalási ablak – azaz a vendégek az érkezéshez képest korábban teszik meg a szobafoglalásokat –, élénkíti a piacot. Eközben erősödtek az átlagárak, stabil a kereslet, és a holt szezonokban is kevésbé rossz a forgalom – sorolta Hülvely István, aki szerint általános tapasztalat az ágazat jövedelmezőségének javulása és a turizmus GDP-hez való hozzájárulásának növekedése.

Hülvely István meglátása szerint a belföldi turizmus évek óta felívelő pályán van, és a Hunguest hoteljeinek forgalma alapján is látható, hogy a lakosság szélesebb rétegei engedhetik meg maguknak a szállodai pihenést. De külföldről is folyamatosan nagy az érdeklődés a magyarországi üdülési lehetőségek iránt – fogalmazott. Hozzátette: a főként családi és szabadidős utazások, gyógy- és wellnessüdülések piacán erős szállodalánc vendégeinek közel háromnegyede magyar, miközben egyre többen érkeznek a környező országokból: így főleg Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Lengyelországból.

Melyik szálloda fogadhat tb-támogatott beteget?

Nem csak a szállodán múlik, hogy fogadhat-e tb-támogatott betegeket – reagált egy korábbi sajtóhírre Hülvely István. Az írás szerint csak a saját zsebből fizető vendégek élhetnek a Hunguest egyik négycsillagos superior besorolású szállodájának szolgáltatásaival, az orvosi beutalóval érkezők nem. A vezérigazgató elmondta: a Konzum Nyrt. turisztikai portfóliójába tavaly került Egerszalóki Saliris Resort Gyógy- és Konferenciahotelhez tartozó fürdő – ahogy a tévhittel ellentétben a hazai gyógyszállók nagy többsége – soha nem állt szerződésben az állammal a tb-támogatott gyógykezelések ellátásának támogatására. – A szálloda a tulajdonosváltás előtt sem kötött szerződést az állammal, bár többször kérelmezte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél, hogy szakorvosi beutalóval is fogadhasson betegeket. A szerződés megkötéséhez ugyanis szabad kontingensre van szükség; nem önkéntes alapon működik a rendszer, az állam nem korlátlanul finanszíroz – hangsúlyozta Hülvely István, hozzátéve: a Heves megyei keretszámot több, évtizedek óta működő helyi szakintézmény között jóval azelőtt szétosztották, minthogy a Saliris megkezdte volna működését, szabad keret pedig a megyében évek óta nincs. A témát felvető írásban egy meg nem nevezett szakértőt idéznek, aki szerint a szállodáknak „illik vállalni a tb-kártyásokat is, ez a szokásjog”. Hülvely István erre reagálva megjegyezte, ahol eleve nincs a szolgáltatások között az orvosi beutaló alapján járó gyógyellátás, ott nem igazán jellemző, hogy ilyen szándékkal érkeznek a vendégek. Ahogy az évtizedek óta a pályán lévő szakember fogalmazott, nem tud arról, hogy ez a „szektorban bevett gesztus lenne”. Ezzel együtt megjegyezte, a Hunguest Hotels – ahol lehetősége volt szerződéskötésre az állami egészségügyi alapkezelővel – mindig is törekedett a tb-s betegek fogadására. Szakorvosi beutalóval ma is látogatható a hévízi Hunguest Hotel Helios, az egri Hunguest Hotel Flóra, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Béke és a Napfényfürdő Aquapolis Szeged.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!