Járvány

2020.03.23. 12:14

Négyszer annyi gyógyszert veszünk, mint a járvány előtt

A patikák egyelőre bírják az iramot.

Forrás: Shutterstock

Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben – közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette:

a vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit.

A kamarai elnök hangsúlyozta: a gyógyszertárak helytállnak a koronavírus okozta nehéz helyzetben is.

Hankó Zoltán a gyógyszertárak ellátásával kapcsolatban elmondta, hogy naponta egyeztet a nagykereskedőkkel, akik – ugyan nem mindig a rendeléssel azonos mennyiségben, de – jelenleg már folyamatosan tudnak szállítani a gyógyszertáraknak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!