Bedobják a törölközőt?

2018.08.03. 05:47

Nehéz helyzetben vannak a ruhagyártók

Míg a rendszerváltás idején még százezrek dolgoztak az ágazatban, öt évvel ezelőtt pedig 26 ezren, a létszám ma alig éri el a 20 ezret.

Továbbra is küszködnek a ruhaipari cégek, az együttes forgalmat, a profitot és a résztvevők számát tekintve is évről évre zsugorodik a piac – írta a Világgazdaság pénteken.

A Nemzeti Cégtár adatai szerint tavaly 2120 magyar vállalkozás foglalkozott ruházati termékek gyártásával, és együttes árbevételük megközelítette a 102 milliárd forintot, mérleg szerinti eredményük azonban nyolcmillió forint veszteséget mutatott.

A szektor eredményességét sok tényező hátráltatja. A lap kiemeli, hogy míg a rendszerváltás idején még százezrek dolgoztak az ágazatban, öt évvel ezelőtt pedig 26 ezren, a létszám ma alig éri el a 20 ezret.

A cikk szerint megrendelés lenne, de nincs, aki teljesítse, mert szinte nincs olyan varroda, ahol ne lenne súlyos munkaerőhiány.

Olyan cég is akad, amely azonnal fel tudna venni ezerötszáz dolgozót, de ennek töredékét sem találja a piacon.

Sorra esnek el a cégek a nagy megrendelésektől, mert kapacitás hiányában egyszerűen nem tudják elvállalni a megbízásokat – írta a Világgazdaság.

Borítókép: részlet A ruhakészítő című filmből. Forrás: Flickr.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!