Magtárház Kft.

2017.09.26. 07:55

Nehezen kelt el Magyarország legnagyobb gabonaraktára

Jóval a becsült értéke alatt sikerült csak eladni a hányatott sorsú Magtárház Kft.-t. 

A cég elsőként kirendelt felszámolója 2012 novemberében az adonyi logisztikai bázist még 15 milliárdért próbálta eladni.

A Magtárház Kft.-t a kormány 2013 júliusában stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította, ezután minden kötelezettségvállalás vagy kifizetés csak a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. jóváhagyásával történhetett meg. Az NRN először 10,7 milliárd forintért hirdette meg a céget, majd az ár több kiírás során egyre csökkent. A napokban végül egy, valamivel több mint 3 milliárd forintos ajánlatot nyilvánítottak eredményesnek – írta a Világgazdaság kedden.

Az ország legnagyobb gabonaraktárának építéséről még a szocialista kormány idején döntöttek, hogy tárolni tudják majd az uniós intervenciós készleteket, ám a létesítmény 2006-os átadása után megszűnt az intervenciós rendszer. A beruházást annak idején legnagyobbrészt az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozta, amelynek az ügylet nyomán 13 milliárd forint követelése maradt fenn – ismerteti a Világgazdaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!