stabil megtakarítás

2019.04.11. 23:10

Ősszel indul a nyugdíjcélú állampapír

A megtakarítási forma infláció feletti hozamot kínál majd.

Ősszel kerülhet piacra a nyugdíjcélú állampapír, a bevezetés részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Napi.hu hírportál konferenciáján.

Balogh László a Magyar öngondoskodás 2019 című rendezvényen elmondta, hogy a nyugdíjcélú állampapír az ilyen megtakarítással még nem rendelkezőket célozza meg, infláció feletti hozamot kínálva.

A kormány arra számít, hogy a júniusban bevezetendő nemzeti állampapír hamar népszerű lesz, a nyugdíjcélú viszont fokozatosan, több év alatt terjedhet el

tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az eddigi állampapírok közül több is kikerülhet a forgalomból az új termékek bevezetését követően, de az inflációhoz kötött kamatozású prémium állampapír megmaradhat, amennyiben a befektetők magasabb hozamot remélnek ettől, mint a sávos kamatozású nemzeti kötvénytől. A kormány a következő öt évben azzal számol, hogy teljesül a Magyar Nemzeti Bank 3 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs célja – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár a lakossági állampapír-állomány méretének megduplázódását várja a nemzeti kötvénytől.

Népszerűségét a kiemelkedő, az ötéves futamidő végén 6 százalékos kamatozáson felül a kormány kamatadó-mentességgel, egyszerű visszaválthatósággal és könnyű elérhetőséggel is erősíti. Az értékesítésébe a Magyar Posta is bekapcsolódik.

Balogh László az új állampapírok bevezetésétől a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodási hajlandóság további erősödését várja. Utóbbi akár évtizedekre szóló előrelátást igényel, miközben Magyarországon a lakossági megtakarítások több mint fele 1 évnél rövidebb futamidejű befektetésekben áll, a háztartások háromnegyede pedig nem készít összesítést a kiadásokról és a bevételekről. Hangsúlyozta, hogy

a nyugdíjcélú takarékoskodást nem a magyar nyugdíjrendszer jövője indokolja, hiszen annak működése uniós értékelés szerint is hosszú távra biztosított.

A nyugdíjasok igényei viszont magasabbak, mint néhány évtizede, ez pedig a kiadások növekedésével jár és indokolja a kiegészítő megoldásokat – tette hozzá.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója nemzetközi összehasonlításokra hivatkozva kifejtette, hogy a magyar háztartások bruttó pénzügyi vagyona uniós szinten már a középmezőnybe jutott, régiós összevetésben pedig a legjobbak között van, de a nyugdíjpénztári és biztosítási megtakarítások aránya alig haladja meg az EU-átlag ötödét.

A 16-35 éves korosztály kevesebb mint 7 százalékának van önkéntes nyugdíjpénzári tagsága, a lakosság öngondoskodási mutatói lényegében változatlanok, a gazdaságilag aktívak tömegeit nem sikerült megszólítani

- tette hozzá.

Kandrács Csaba elmondta, hogy az MNB a jóléti alapok létrehozásával segítené a pénztári szektor bővítését. A jegybank szerint a külön ágazatokként működő nyugdíj- és egészségpénztárak közelíthetnék a szolgáltatásaikat, szövetségbe tömörülhetnének vagy egyesülhetnének, az ügyfeleknek így elég volna egy intézménnyel kapcsolatba kerülniük, megtakarításuk ezen belül oszlana meg és szükség esetén rugalmasan átcsatornázható volna egyik területről a másikra – fejtette ki. Véleménye szerint az átalakulás néhány éven belül megvalósulhat, ha az érintettek elfogadják a jegybank elképzelését, céldátumot azonban nem kívánt megjelölni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!