Okosan gazdálkodunk

2019.01.25. 08:23

Százmilliárdokkal nőtt tavaly az állam bevétele, az adócsökkentésekkel együtt

A Pénzügyminisztérium államtitkára a tavalyi gazdasági folyamatok közül a munkahelyek számának növekedését, a béremelést és a feketegazdaság visszaszorítását emelte ki.

A közterhek mérséklésével a munkavállalók és a vállalkozások mellett az állam is jól járt, az alacsonyabb adókból ugyanis jóval több folyik be. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tavaly 720 milliárd forinttal érkezett nagyobb összeg a jelentős közterhekből, mint 2017-ben – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Időknek.

A napilap pénteki cikke szerint a Pénzügyminisztérium tavalyi pénzügyi, gazdasági folyamatokról szóló összefoglalójából kiderül, hogy

2018-ban az adócsökkentések mellett is több mint 12 400 milliárd forint érkezett az államkasszához a legfontosabb közterhekből, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, a szociális hozzájárulási adóból, valamint a személyi jövedelemadóból.

2017-ben még 11 700 milliárd forint szerepelt az aktuális kimutatásban, vagyis egy év alatt több mint hétszázmilliárddal nőtt a nagy adókból származó bevétel. De összehasonlításként felemlíthető a 2015-ös számsor is: akkor, egész évben 10 700 milliárd folyt be a jelentős közterhekből, a tavalyi bevételi érték ennél több mint 1700 milliárd forinttal volt nagyobb. A különbség igen nagynak mondható.

Tállai András közölte, hogy az adóbevételek növekedését még véletlenül sem az adókulcsok emelésével érték el, éppen ellenkezőleg. Az utóbbi években folyamatosan csökkentek idehaza a közterhek, s mára Magyarország szedi az Európai Unióban a legalacsonyabb társasági adót, ahogy a hazai személyi jövedelemadónál is csak néhány országban alkalmaznak kevesebb elvonást. Eközben pedig a 2016-os bérmegállapodás nyomán az állam nagy lépésekben csökkenti az úgynevezett szociális hozzájárulási adót, vagyis azt a közterhet, amelyet a vállalkozásoknak kell befizetniük a dolgozóik után.

Mindebből világosan látszik, hogy az adóbevételek növekedését nem megszorítások útján értük el,

hanem adócsökkentésekkel, az új munkahelyek létrehozásának támogatásával, gazdaságfehérítéssel és az állam működésének egyszerűsítésével

- fogalmazott a miniszterhelyettes. Hozzátette: szó sincs megszorításról, olyannyira, hogy a balliberális kormányok leköszönése óta még a kifejezés is kiveszett a magyar közbeszédből – legfeljebb a baloldali pártok programjaiban látjuk viszont, mert ők vissza akarnak térni ahhoz az elhibázott gazdaságpolitikához, amely a megszorításokra és az adóemelésekre épült – mondta.

A tavalyi gazdasági folyamatok közül Tállai András a munkahelyek számának növekedését, a béremelést és a feketegazdaság visszaszorítását emelte ki. Ezek a tényezők fontos szerepet játszottak abban, hogy a kisebb adókból is több folyt be, mint korábban – mondta az államtitkár, majd úgy folytatta: valójában egyfajta körforgásról lehet beszélni. Az adócsökkentések ugyanis több pénzt hagynak a gazdaságban, amit a munkáltatók munkahelyteremtésre és béremelésre fordíthatnak, ezzel viszont újabb bevételekhez jut az állam, ezeket az újabb összegeket pedig további gazdaságösztönző intézkedésekre fordíthatja a kormány. Ilyen lépésekre – jegyezte meg Tállai András – a jövőben is számíthatnak az adófizetők és a gazdaság legális szereplői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!