digitális átállás

2018.12.19. 22:10

Tetemes bírságot róttak ki a Telekomra

A hatóság szerint a cég nem tájékoztatta megfelelően az ügyfeleit.

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját.

Több ezer felhasználó érintett

Az NMHH szerdai tájékoztatása szerint a cég a technológiaváltáskor az előfizetők tájékoztatása során – egyebek közt – nem tartotta be az értesítési időkre vonatkozó szabályokat, és a határozott időre kötött szerződéseket egyoldalúan módosította.

A Telekom a még 2013-ban megkezdett hálózatfejlesztéseinek utolsó fázisában, 2018. április 10-ével vezette ki a helyhez kötött műsorterjesztés szolgáltatásai közül az analóg műsorterjesztést, helyette digitális technológiát, bizonyos helyeken pedig a digitális kábeltelevízió szolgáltatás helyett IPTV szolgáltatást vezetett be. A technológiaváltás összesen 14 194 előfizetőt érintett, közülük számos előfizetőt a szolgáltató jogszerűtlen módon tájékoztatott, még ha egyébként a technológiai korszerűsítés a minőségi televíziózás élményének növeléséhez is vezetett – írta az NMHH.

Az átállás során a Telekom 8698 előfizetőnek küldött ki szerződésfelmondó levelet rögzített felmondási idővel. A felmondásra minimum 60 napos határidőt kellett volna biztosítania, ami az NMHH vizsgálata szerint az előfizetők nagy részénél nem teljesült.

Az eljárás ugyancsak feltárta, hogy a szolgáltató azoknál az előfizetőknél, akiknél azt a körülmények lehetővé tették, az analóg kábeltelevízió szolgáltatás helyett digitális kábeltelevízió szolgáltatásra váltott, ez a technológiaváltás pedig előfizetői szerződések módosításával járt, összesen 5496 esetben. A szolgáltató ugyanakkor sem a harmincnapos értesítési határidőt, sem pedig az értesítés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó jogszabályi előírásokat nem tartotta be.

Telekom: műszakilag is szükséges volt az átállás

Reagálásában a cég kifejtette: a Magyar Telekom az ügyfelek érdekében korszerűsítette hálózatát, és az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás helyett korszerű IPTV szolgáltatást vezetett be, mely – ahogy azt az NMHH is hangsúlyozza – jobb minőségű televíziózási élményt (több csatorna, HD minőség és on-demand TV) biztosít az ügyfelek számára.

Az átállásra műszaki szempontból is szükség volt, mivel az analóg tévéjelek érzékenyek a zavartatásra, és számos külső rádiójel fokozottan gyengíthette volna a hagyományos tévézés minőségét. Az ügyfelek részére nyújtott TV szolgáltatás folyamatos volt az átállás időszakában is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!