Eurovíziós Dalfesztivál

2018.05.04. 13:00

Közönségbe ugrik, metálarcra oktat a magyar banda az Eurovízión

A Dal című műsor idei nyertese, a modern metált játszó AWS már Lisszabonban készül a megmérettetésre.

Az AWS május 2-án állt először színpadra a lisszaboni Altice Arénában – adja hírül az MTVA. Siklósi Örs énekes így értékelte a próbát:

„A Dal előtt nem szerepeltünk televíziós műsorban, így már ez is új élmény volt számunkra. Rendkívül profi körülményekkel találkoztunk Lisszabonban: a színpad és a pirotechnika is hatalmas. Először a koreográfiára koncentráltunk, nagyon rugalmas és segítőkész a stáb, így néhány dolgon változtattunk is, hogy minden mozdulat jól jöjjön ki.”

Először itt próbálták ki élesben az előadás egyik fontos elemét, amiben Kökényes Dániel gitáros leugrik a színpadról.

„Elsőre kicsit ijesztő volt a stage diving: végül háttal, gitárral a kezemben fogok beugrani a közönségbe. Minden próbakörben egyre jobb lett, úgy érzem, hogy a végére sikerült eltalálni a megfelelő ütemet”

– mondta Dani.

Forrás: MTVA Sajtóosztály

Bruckner Bence gitáros így nyilatkozott:

„Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és lassan mindenkit megtanítunk arra, hogyan kell a közös szelfiken „metálarcot” vágni.”

Az együttes következő fontos feladata a szombati második próba lesz, amin tovább tökéletesítik a produkciót, amellyel május 10-én, az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjén, 13. fellépőként állnak színpadra. A dalfesztivál május 8-i és május 10-i elődöntőit, valamint a május 12-i döntőt is élőben közvetíti a Duna Televízió. Az adások előtt 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort láthatnak a nézők, ebben az AWS lisszaboni élményei mellett a többi versenyzőt is bemutatják majd.

Borítókép: Az AWS zenekar Lisszabonban, az Eurovíziós Dalfesztiválra készülve. Fotó: MTVA / Sajtóosztály

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!