Szívvel és lélekkel

2018.05.05. 08:00

Szombaton jubileumi nagykoncertet ad a Korál az Arénában

Azt az érzést szeretnék visszaadni a koncerten, amit 1978-ban éreztek első nagy sikerű fellépésüknél.

Budapest, 2018. január 17. Balázs Ferenc (becenevén Balázs Fecó) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban Horváth Attila dalszövegíró, költõ szerzeményeirõl, munkásságáról beszélgettek a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Fotó: Zih Zsolt

Amikor vége az utolsó dalnak is címmel május ötödikén jubileumi nagykoncerttel ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a Korál zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.

Balázs Fecó énekes, billentyűs, zeneszerző, az együttes frontembere felidézte: első koncertjüket majdnem napra pontosan 40 éve, 1978. május elsején adták az Ifiparkban, a színpadon az alapító tagok, Pados István dobos, Soller Zsolt basszusgitáros és Fischer László szólógitáros játszottak.

A szombati több mint kétórás koncerten minden Korál slágert eljátszanak. A csapat két éve állt utoljára színpadon. Mint mondta, azt az érzést szeretnék visszaadni a koncerten, amit 1978-ban éreztek első nagy sikerű fellépésüknél.

Soller Zsolt úgy fogalmazott: azzal az „erővel és odaadással, szívvel és lélekkel” szeretnék eljátszani a nótákat, mint annak idején. A koncertet megelőző felkészülés kapcsán azt mondta: ugyanazt érezték a próbák során mint régen, nem változott semmi. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk – mondta.

A koncerten a zenekar tagjai mellett közreműködik Fekete-Kovács Kornél (trombita), Elek István (szaxofon), a billentyűs Herrer Pál, aki annak idején a Korál állandó turnézenésze volt, a Virtuózok Kamarazenekar és lesznek meglepetések is.

Balázs Fecó a hatvanas évek végétől a Neotonban, majd a hetvenes évek elején a Taurusban zenélt. Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal – a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor

váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal – állt össze.

A dalok szövegeit Horváth Attila írta, a Balázs-Horváth szerzőpároshoz olyan slágerek fűződnek, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.

A csapat négy lemez (I. – 1980, A túlsó part – 1982, Az óceán – 1984, Korál IV. – 1986) után 1986-ban leállt. Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban.

A zenekar 2006-ban egy zömmel új dalokat tartalmazó lemezt is kiadott Ne állj meg soha címmel.

Borítókép: Balázs Ferenc (becenevén Balázs Fecó) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Horváth Attila dalszövegíró, költő szerzeményeiről, munkásságáról beszélgettek a meghívott vendégek.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!