ki sem lát a munkából

2018.06.07. 15:16

Détár Enikő képtelen felépülni

A színésznő azt mondja, nem szereti, ha irányítják.

Az elismert színésznő alig tudja beilleszteni az életébe a sportot, mégis bomba formában van. Ki sem lát a rengeteg munkából, szinte megállás nélkül a színpadon van, ráadásul még mindig nem sikerült rendbe jönnie a három évvel ezelőtti balesetéből – írja a legfrissebb Vasárnap Reggel.

Baleset

Köztudott, hogy 2015-ben súlyos autóbalesetet szenvedett Détár Enikő, akinek azóta kissé át kellett alakítania az életét, a közelmúltban pedig két térdműtéten is átesett. Két éve próbálja kímélni a lábát, a rendszeres sportról hosszú ideig le kellett mondania. A színésznő azonban mindig is leleményes volt!

A konyhában is sportol

Az utolsó térdműtéte után is ott próbálta beilleszteni a mozgást az életébe, ahol csak tudta. Persze ügyelt arra, hogy a lábát ne erőltesse.

Ez olykor-olykor megmosolyogtató helyzeteket szült. Például amikor otthon sütöttem-főztem, közben felkaptam a súlyzót is a konyhában a szabad perceimben. De a színházi előadások szüneteiben is végeztem néhány gyakorlatot az öltözőben. Nyomasztott, hogy nem sportolhatok annyit, amennyit szeretnék, de megtettem minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy formában tartsam magam – mesélte a színésznő, aki még mindig nem érzi százszázalékosnak a térdét, de úgy vélte: több mozgásra van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen.

Sütés-főzés közben is a fittségre gondol Fotó: Hot!

Személyi edző segít neki

A sok munka ellenére Enikő mégis szorított időt arra, hogy lemenjen az edzőterembe.

Az utóbbi hetekben elkezdtem lájtosan edzeni. Konditerembe járok, személyi edző segítségét is igénybe veszem. Bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy az élet semelyik területén sem szeretem, ha irányítanak. Önálló gondolataim vannak, amelyeket szeretek segítség nélkül megvalósítani. Most mégis azért döntöttem az edző mellett, hogy gyorsabb és hatékonyabb legyen a mozgás.

Sajnos nagyon kevés időm van magamra a próbák és az előadások mellett. Bevallom, mielőtt a Mary Poppinsban idős asszonyt játszom, nem kezdek feszített edzéstempóba. De a Mamma Mia! előtt, amely egy színpadi mozgásra épülő musical, muszáj jó kondiban lennem – mondta Enikő.

Közel élnek Rékasihoz

2017 nyarán költözött be az új házba Enikő és a párja, Péter.

A szerelmesek boldogok a közös otthonukban, amit folyamatosan szépítgetnek. Ráadásul ez a ház nem is olyan messze található az egykori, Rékasi Károllyal közös otthonától.

Nehezen épültek fel a műtét után

Szabó Győző

Tizenöt évvel ezelőtt volt egy keresztszalag-szakadása, de az operációt követően hanyagolta a gyógytornát – a sportolást viszont nem. Üvegporckopás miatt januárban ismét kés alá kellett feküdnie.

Esztergályos Cecília

2016-ban csípőprotézis-műtéten esett át a Kossuth-díjas színésznő. Hatalmas fájdalmai voltak, a férje ápolta egész nyáron. Mára nyoma sincs a műtétnek!

Borítókép: Détár Enikő a Mamma Mia! musical próbáján Fotó: Hot!

 

Ezek is érdekelhetik