önállóság

2018.08.09. 15:15

Gregor Bernadett: „Kikapcsoltam az ébresztőórát!”

A nyári iskolaszünet nemcsak fia Álmos, hanem a színésznő életét is nagyban megkönnyítette.

Budapest, 2013. április 22. Gregor Bernadett színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Nyár ide vagy oda, Gregor Bernadett ugyanannyit dolgozik, mint év közben. Azonban az, hogy véget ért az iskola, nemcsak a fia, hanem az ő életét is nagyban megkönnyítette.

„Kikapcsoltam az ébresztőórát, végre nem kell minden reggel hat harminckor kipattannom az ágyból, hogy elvigyem Álmost suliba.

Mert ha törik, ha szakad, még ha hajnali három órakor érek is haza egy vidéki fellépésből, akkor is fel kell kelni időben, hogy el ne késsünk. Emiatt én jobban vártam a nyári szünetet, mint a fiam” – mondta Hot! magazinnak nevetve a színésznő.

Nagyobbik gyermeke, a huszonhárom éves Bence már kirepült a családi fészekből, amit az édesanya rendkívül jól kezelt. Nem kapott hisztirohamot, nem próbálta maradásra bírni. Mint mondja, ez az élet rendje.

„Miután én tizennyolc éves koromban eljöttem otthonról, híve vagyok annak, hogy időben le kell válni a szülőről. Természetesnek vettem, hogy Bence önálló lett, tudtam, hogy nem kétszáz kilométerre költözik. Ha akar, bármikor hazajöhet, én mindig itt vagyok neki.”

A színésznő nem szégyelli bevallani: örül, hogy a fiúk egyre nagyobbak, mert így végre jut ideje önmagára is. Úgy érzi, hogy a nőiessége ismét kibontakozóban van.

„Álmos lassan belép a kamaszkorba, amikor inkább érzi szükségét annak, hogy elvonuljon, mint hogy velem legyen. Ennek köszönhetően esett le nálam a tantusz: na, most jövök én! Olyan önző lettem, hogy heti egy alkalommal eljárok jógázni. Mehetnék többet is, de lusta dög vagyok. Ebben a végtelen nagy szabadságban arra is rájöttem, hogy nem dől össze a világ, ha nem mosogatok el azonnal. Így fordulhat elő, hogy főzés után nem állok neki rendet tenni, hanem kiülök a kertbe egy könyvvel a kezemben.

Családjára soha nem volt jellemző, hogy minden hétvégén új programokkal rukkoljanak elő.

”Mindig rájövök, hogy hihetetlenül unalmas életet élünk, ugyanis ritkán mozdulunk ki.

Szeretünk otthon lenni, minket boldoggá tesz, ha körbevesznek az állataink, velük játszunk. Amúgy sem vagyok az az anya, aki nekiül társasjátékozni a gyerekeivel, mivel ki nem állhatom.

Ha meglátnám az asztalon a társast, azon nyomban lesöpörném„ – mondta nevetve a színésznő.

Borítókép: MTVA Fotó/ Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!