István, a király-vetélkedő

2018.11.13. 15:00

Alapítvány jött létre Szörényi Levente életműve gondozására

A tervek között szerepel többek között az István, a király rockoperával összefüggő Kárpát-medencei iskolás vetélkedő, animációs film, erdélyi produkció és operabemutató is.

Szörényi Levente énekel az István, a király című rockopera előadásán a városligeti Királydombon 2015. augusztus 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Második Idő néven alapítvány jött létre Szörényi Levente több mint fél évszázados életműve gondozására. A második idő az ókori egyiptomiak „első idő” elnevezésének továbbgondolása, ami kozmikus lelkületet adott számomra. Talán az alapítvány segítségével a távoli jövőben is emlékezni fognak rám – fogalmazott Szörényi Levente a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész interjút ad az MTI újságírójának 2015. április 25-én.
MTI Fotó: Kovács Attila

A Második Idő Alapítvány családi elhatározásra jött létre, a kuratórium elnöke Szörényi Örs (Szörényi Levente fia). Rosta Mária producer, a kuratórium tagja kiemelte: fő tevékenységük a zenés művek rendszerezése, de foglalkoznak Szörényi Levente könyveivel, rajzaival, szimbólumrendszerével, pilisi ásatásaival is. „Kiadjuk Szörényi Levente valamennyi zeneművének kottáját, a partitúrákat és zongorakivonatokat, a Hungarotonnal együttműködésben újra megjelentetjük zenéit és színpadi műveit CD-n, DVD-n és digitálisan. A műveket szeretnénk életben tartani, de tágítani is az elkövetkező években, az István, a királlyal egy új generációt elérni, ezzel is tovább éltetni a darabot” – hangsúlyozta Rosta Mária.

Mint kifejtette, az István, a király című Szörényi-Bródy műből, amely a Nemzeti Alaptanterv része, versenyt írtak ki a Kárpát-medence magyar nyelvű általános iskolái számára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott projektben a résztvevő iskoláknak a darab egy-egy húszperces részletét kell előadnia, majd a YouTube-ra feltöltenie. A verseny arca Feke Pál énekes, aki az elmúlt években Istvánt, Koppányt, Laborcot és Tordát is alakította a rockoperában.

„A tervek szerint jövő májusban, a gyereknapon az egy-egy rész győztes iskolái előadják a teljes darabot, és később a Kossuth téren is bemutatnák ezt. A mű szólistái egy best of-előadás keretében augusztus 20-án az Akadémia épülete előtt, vagy a Sportarénában is fellépnének” – ismertette az elgondolásokat Rosta Mária.

Feke Pál (j) István és Simon Boglárka (b) Gizella szerepében az István, a király című rockopera előadásán a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén Kolozsváron 2013. augusztus 25-én.
MTI Fotó: Biró István

A producer kitért arra, hogy december 17-én a Sportarénában adják elő az István, a királyt, a rockopera alapján Jankovics Marcell néhány év múlva egészestés animációs filmet is készít. „Ez a 2001-ben bemutatott Rege a csodaszarvasról című produkció folytatása lesz: az egyik Esztergomban zárul, a másik ott kezdődik”.

Az István, a királyt a 2003-as, félmillió nézőt vonzó csíksomlyói előadás után Erdélyben Rosta Mária megfogalmazása szerint „ötödrangú műhelyekből” kikerült produkciók követték, ezért végre ott is méltó módon fogják bemutatni. Ennek érdekében A Társulat című, nagy sikerű magyarországi televíziós verseny mintájára szerveznek erdélyi kiválasztó-sorozatot. Lesz operaelőadás is: Ókovács Szilveszter főigazgatóval egy 2020-as bemutatóról folyik egyeztetés, operaénekkel és klasszikus zenekarral.

A címszerepet alakító Adorjáni Bálint (b), valamint Illés Alexa (b2) Anna szerepében Szörényi Levente és Bródy János Kőműves Kelemen című rockballadájának próbáján a kecskeméti Katona József Színházban 2018. február 7-én.
Fotó: Ujváry Sándor / MTI

Szintén az alapítvány tervei között szerepel két másik sikeres Szörényi-Bródy színpadi mű, a hasonló korszakban játszódó Kőműves Kelemen és a Fehér Anna közös bemutatása egyestés színházi előadás keretében. A Szörényi-zeneműveket Gyöngyösi Levente zeneszerző kottásítja és rendszerezi, Kiss Eszter Veronika zenetörténész pedig Szörényi és Erkel Ferenc életútját hasonlítja össze jövő jétfőn a Magyar Művészeti Akadémiára szervezett előadásán.

A sajtótájékoztatón jelen volt Szörényi Levente szövegíró alkotótársa, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Levente testvére, akivel az Illés és a Fonográf zenekarban is együtt zenélt, Szörényi Réka (Szörényi Szabolcs lánya) kuratóriumi tag, Jankovics Marcell, valamint Feke Pál.

Borítókép: Szörényi Levente énekel az István, a király című rockopera előadásán a városligeti Királydombon 2015. augusztus 18-án.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!